Erre utal az az intézkedés, amelynek során — egy 1956. szeptemberi jelentés szerint — az SZKP Központi Bizottságá­nak a személyi kultuszról és annak következményeiről szóló határozatát 2474 propagandista tanulmányozta Kolozs tartományban. Ezzel egy időben pedig a szóban forgó határozat, valamint a nemzetközi politikában előállt új helyzet — a kapitalizmus és szocializmus békés egymás mellett élése, a tőkés rendszerből a szocializmusba való átmenet — kérdéskörében felkészítőket tartottak, amelyeken a városokban és a falvakban 4523 agitátor is részt vett. Egyben pedig a sajtót is felhasználták arra, hogy mindezeket a kérdéseket a párt álláspontja szerint tolmácsolja az olvasóknak. Az csak néhány alapszervezetben fordult elő, hogy a városi pártbizottság utasításait megelőzve dolgozták fel az SZKP KB határozatát a személyi kultuszról és annak következményeiről.

De a túlzott elővigyázatosság dacára a személyi kultusz és a dogmatizmus kapcsán bizonyos kérdések már korábban felvetődtek. Az RMP 1956. április 1-jei, Kolozs tartományi gyűlésén elhangzott például, hogy az ifjúságot formalista módon, dogmatikusan nevelték az élet minden terén, hogy mindez fékezte az alkotó tevékenységet. Gáll Ernő, a Bolyai Egyetem rektorhelyettese ugyanott azt fejtegette, hogy a személyi kultusz a felsőoktatás minden terén megnyilvánul, az önálló gondolkodás fékezése miatt pedig alacsony a marxizmus-leninizmus iránti érdeklődés. Alig egy hónap múlva, a kolozsvári városi pártbizottság május 7-ei bővített aktívaülésén már az is felvetődött, hogy a párt politikájának az újraelemzése nyomán lesznek-e intézkedések, hiszen például a városi pártbizottság és a büró tagjait soha nem érte bírálat, soha nem vonták őket felelősségre, amiért feladataikat nem teljesítették. Szintén panaszként hangzott el, hogy noha sok szó esik róla, a bírálatot és az önbírálatot a gyakorlatban nem alkalmazzák, a milicisták nincsenek felkészítve a népi törvényességből, a városi pártbizottság utasításai olykor olvashatatlanok, ráadásul román nyelvűek, holott a munkások többsége magyar. A változás iránti igényt hordozta magában az a gyűlésen elhangzott vélemény is, miszerint nagy hangsúlyt kell fektetni a személyi kultusz felszámolására, hiszen az emberek nem a párt, hanem egyes vezetői iránti bizalmukat veszítették el. Az alig egy hónap leforgása alatt másodszorra jelentkező panaszok közepette Benkő János városi első titkár kénytelen volt elismerni: kétségtelen, hogy a milícia munkájában hiányosságok mutatkoznak, de szerinte ez annak a következménye, hogy a karhatalom soraiban kevés a munkás, a falusi környezetből verbuválódott többségnek pedig még nem változott meg a gondolkodásmódja. A várható változások kapcsán ugyanakkor jelezte: közelebbről nem lesznek intézkedések arra vonatkozóan, hogy a Sztálin nevét viselő üzemek és utcák nevét megváltoztassák. És igaza lett, mert amikor a kolozsvári vasúti üzemek tervosztálya 1956. augusztus 31-ei alapszervezeti gyűlésén az egyik felszólaló szóvá tette, hogy az intézmény egyik irodaépületében még mindig láthatók a Sztálin-portrék, a gyűlés elnökségének egyik tagja, Elisabeta Drăghici azt válaszolta: a Sztálin-portrékat azért nem távolították el, mert erre nem kaptak utasítást.

És mindezek a felvetések/panaszok ,,csak" kis részét képezték a közvéleményt foglalkoztató kérdéseknek. Mint láttuk, Miron Constantinescu és Iosif Chişinevschi megpróbálta felelőssé tenni Dejt a Romániában végbement valamennyi túlkapásért, valamint a kollektív vezetés elvének a mellőzéséért és saját személyiségének előtérbe helyezéséért. Ebben minden kétséget kizáróan nem álltak messze a valóságtól, hiszen Dej vezetése alatt zajlott le Romániában az államosítás, a ,,kulákság" felszámolása, ekkor kezdték néhol szekuritátés katonák sortüzéig fajuló erőszakkal átszervezni szovjet kolhozok mintájára a mezőgazdaságot, ebben az időben hurcolták a kulákoknak kinevezett földművesek tízezreit a Duna-csatorna kényszermunkatáboraiba és Dobrudzsába, ebben az időben számolták fel az ellenzéki pártokat, amelyeknek volt vezetői és tagjai nagy része politikai börtönben sínylődött.

De mindezekről a romániai túlkapásokról a fentebb említett alapszervezeti, illetve népgyűléseken is szó esett. A felszólalók némelyike ugyanis elmondta, hogy például Kolozs tartományban a szekuritáté és a milícia emberei sorozatos törvényszegések során teljesen ártatlan embereket tartóztatnak le és vernek meg. A Kolozs tartományi és a kolozsvári városi pártbizottság 1956. április 1-jei aktívagyűléséről készült, előbb idézett beszámoló feljegyzés szerint Mihai Nedelcu, a belügyminisztérium tartományi igazgatója beismerte, hogy a szekuritáté munkájával kapcsolatos bírálatok megalapozottak. Nedelcu bevallotta, hogy Kolozs tartományban a munkásosztályhoz közel álló emberek, földművesek egész sorát tartóztatták le alaptalan vádakkal, és bár a kivizsgálások során ezek ártatlansága bebizonyosodott: ,,nem volt erőm a párt elé állni és kijelenteni, hogy ezeket az embereket jogtalanul tartóztattuk le". A kolozsvári aktívaülésen felvett jegyzőkönyv szerint Nedelcu azt sem hallgatta el, hogy ,,valahányszor felkészítőre mentünk a minisztériumba, megmondták nekünk, »menjetek haza, üssetek és vágjatok«, megmondták nekünk, hogy hány ember kell a csatornához: »alakítsatok ki versenyt a tartományok között, hogy ki küld oda több embert«". Nedelcu szerint tehát verseny volt, hogy ki küld több embert a Duna-csatornához, s ,,bár (a párt) foglalkozott a szekuritáté területi szerveinek az oktatásával, kiképzésével, a mai napig sem sikerült elérni, hogy a szekuritáté ne bújjon ki a párt ellenőrzése alól" — mondta. Nedelcu szerint mindezeknek a törvénytelenségeknek az elkövetéséből a tartományi szekuritáté is kivette a részét, bejelentette tehát: ,,Látva azt a sok rosszat, amit a szekuritáté a pártnak tett, megbizonyosodva a kolozsvári szekuritáté által elkövetett rosszról, vállalom, hogy ezentúl a népi törvényességnek és a párt tanításának megfelelően fogok dolgozni." Nedelcu kijelentése több, mint furcsa, hiszen nehezen képzelhető el, hogy a pártszervek utasítása nélkül a szekuritáté eljárhatott volna. Másfelől pedig az is furcsa, hogy a tartomány belügyes igazgatójaként a nagy valószínűséggel párttag Nedelcu a párt oldaláról éppen az általa vezetett belügyi szervekre hárította a túlkapásokért a felelősséget. Mindenesetre immár hivatalos fórumon, több mint ezer ember előtt is megerősítést nyert a lakossággal és az alapvető emberi szabadságjogokkal szembeni túlkapások ténye, márpedig ilyesmiről addig a nyilvánosság előtt aligha eshetett szó. Felhozták a Zilah rajoni túlkapásokat is, de arról is szó esett, hogy a bánffyhunyadi milícia őrsparancsnoka még mindig veri az embereket. A Kolozs tartományi pártbizottság 1956. május 19-i jelentése szerint szintén Bánffyhunyadon hangzott el egy rajoni gyűlésen, hogy az államapparátusban dolgozó elvtársak némelyike nem tartotta be a népi törvényességet, 1953—54-ben pedig sorozatos kihágásokat követtek el. Felemlítették azt az esetet, amikor egy Octavian Vîlcu nevű bánffyhunyadi lakos kölcsönadta a motorkerékpárját egy szekuritátés tisztnek, aki addig járt vele, míg a gépet tönkretette, amikor aztán a tulajdonos arra kérte a szekust, hogy javíttassa meg a járművet, a motorkerékpár tulajdonosát letartóztatták, és hat hónapig mindenféle bírósági határozat nélkül fogva tartották, míg állását elveszítette, és azóta is munkanélküli. Ráadásul bárhova megy állást keresni, mindenütt elutasítják, mert — bár törvénytelenül — le volt tartóztatva. Egyes gyűléseken a belügyi szervek és az igazságszolgáltatás más súlyos mulasztásaira is fény vetült. Így például kiderült, hogy Besztercén 1956 májusában a néptanácsok által felületesen, hevenyészve összeállított iratok alapján a milícia és a törvényszék mindenféle kivizsgálást mellőzve mindig vétkeseket enged szabadon és ártatlanokat tart fogva, illetve ítél el. A jelentés egy másik említése szerint Bánffyhunyadon egy szegény asszonyt egyetlen fadarab eltulajdonítása miatt öt hónapra ítéltek el, de hasonló túlkapások voltak Sármás, Nagyenyed és Sibó rajonokban is. Az ilyen természetű panaszok nem lehettek alaptalanok, hiszen a milícia tartományi igazgatósága is kénytelen volt elismerni ,,működési zavarait": pártalapszervezete az 1955. február—1956. augusztus 5-e közötti időszakról szóló beszámoló jelentésében megállapította, hogy még mindig vannak szakmailag és politikailag alulképzett milicisták. Magyarázatként hozzáfűzték, hogy például a gazdasági természetű bűncselekmények feltárása terén elsősorban azért tapasztalható hiányosság, mert az utóbbi időben milíciát támogató besúgók száma csak tizennégy elemmel gyarapodott, ráadásul az ügynökhálózat irányítása és képzése felelőtlen módon és az előírások áthágásával, a beépítendő személyek kiválasztása pedig sok esetben felületesen történt.

A belügyminisztérium szervei azonban nem csak a közbűntények felderítésében vállaltak szerepet — ami egyébiránt hivatásuk —, hanem az osztályharcban is, nem lehet tehát szem elől téveszteni a milícia politikai, azaz pártelkötelezettségét sem. E téren a Kolozs tartományi milícia alapszervezetének legfőbb teendői közé tartozott a párt és a kormány határozatainak végrehajtása, a kommunista nevelés javítása. Ilyen körülmények között — állapította meg a tartományi szerv beszámoló jelentése — a milícia munkájában élen járnak a kommunisták, akiknek példája követendő a párton kívüliek számára is. A jelentés nem hallgatta el, hogy az elkövetett bűncselekményekkel szembeni lagymatag és nemtörődöm magatartás az intézményben dolgozó párttagok és párton kívüliek többségénél is tapasztalható, s megállapította, hogy Kolozs tartományban akkor több mint 1200 bűncselekmény elkövetőinek nem bukkantak még a nyomára. Az alapszervezet arra ösztönözte tehát a kommunistákat, hogy tevékenységüket felülvizsgálva keressék a feladatuk ellátásához vezető megoldásokat. Ebben a vonatkozásban az alapszervezet beismerte, hogy keveset tett a személyzet mozgósítása és a munkamódszerek tökéletesítése érdekében, és bár tudomása volt arról, hogy annak soraiban igen alacsony a politikai morál, nem intézkedett ennek megváltoztatása érdekében. Anélkül, hogy részletekre kitért volna, az alapszervezet bürója azt is megállapította, hogy az RMP II., illetve az SZKP XX. kongresszusának egyes tételeit, különösen a Sztálin kultusza vagy az osztályharc jelenlegi állása tekintetében, félreértelmezik, amit a bűncselekményekkel szembeni kombattivitás hiánya jellemez. Mindezeket figyelembe véve a tartományi milícia alapszervezete határozataiban leszögezte: bár sikereket értek el a párttagok és a párttagjelöltek kommunista nevelése terén, a politikai részlegnek meg kell szerveznie a politikai és pártoktatást a szocializmus romániai építésére vonatkozóan.