Ám aki mégsem akarna sorban állni, az élhet az internetes adófizetés módszerével: egyszerű, otthonról, munkahelyről intézhető, számítógépről vagy akár okostelefonról is lebonyolítható művelet, sok kellemetlenségtől megszabadít, mondották az illetékesek. Kipróbáltam. És holnap megyek sorban állni, adómat hagyományos módon kifizetni.
(– egy sikertelen adófizetési kísérlet hiteles krónikája –)
Első lépés: hidegzuhany
Ahhoz, hogy az online adófizetési módszerhez hozzáférése legyen a polgárnak, előbb egy jelszót kell kérnie az adóhivatalnál. Ez teljességgel indokolt, hiszen bizalmas adatokról van szó. A polgármesteri hivatal honlapján nagyon egyszerűen rá lehet bukkanni az eligazító információra: főoldal, polgármesteri hivatal, helyi adók a sorrend. A jelszó elnyeréséhez kérvényt kell benyújtani, az űrlap letölthető vagy az adóhivatalban megtalálható. Nem szándékszom sok időt tölteni a zsúfolt hivatalban, amúgy sem bizonyos, hogy a rengeteg típusnyomtatvány közül a megfelelőt emelem le az állványról, ha csak egy kattintással a biztosra mehetek, hát persze hogy kinyomtatom otthon az űrlapot.
Hidegzuhany.
Az űrlap csak román nyelvű. Nem kétnyelvű, és nem is kérdezi meg tőlem a városháza udvarias honlapja, milyen nyelvű kérvényt szeretnék kinyomtatni. Vélhetőleg van erre magyarázat, hiszen számomra hihetetlen, hogy az a városvezetés, mely a kétnyelvűségért annyi harcot megvívott, épp arra ne figyelne oda, hogy a magyar városlakók számára az anyanyelvi ügyintézés lehetőségét biztosítsa. A honlap további felvilágosítás céljára egy telefonszámot is megad. Tárcsázom a vezetékes telefon számát: kicseng néhányszor, majd sípol. Második próbálkozásra hasonlóképp.
Kinyomtatom hát az űrlapot. Kitöltöm a személyi adatokat, beikszelem a www.ghiseul.ro online adófizetési módszerhez való hozzáférési kazettát, beírom az adózandó javak listáját. Dátum, aláírás. Mellékelem személyi igazolványom másolatát.
Második lépés: türelem
Az adóhivatalban hömpölygő, zajos tömeg. Kisebb csoportokban beszélgetnek az emberek, a hangfoszlányok az elégedetlenséget sodorják mindenhonnan. A sorszámot kiadó automatához hozzáférni nem könnyű, néhány idősebb asszony tanácstalankodik körülötte. Végül döntenek: ilyen ügyben, olyan ügyben, meg amolyan ügyben is kérnek sorszámot, aztán majd csak lesz valahogy. Magam sem tudom eldönteni, jelszókérési eljárásomért mely gombhoz pászított ügyintézést válasszam. Az adók és illetékek megállapítása tűnik a leginkább logikusnak, azt nyomom meg. A 358-as sorszámot kapom – délelőtt tíz óra negyven perckor szép teljesítmény már a három és félszázadiknak lenni.
Félrehúzódom a bejárat közelébe, a székeken idősebbek ülnek. Az ajtó szinte megállás nélkül nyílik, csukódik, a szó szoros értelmében egymásnak adják a kilincset az emberek. Van, aki benéz és elrettenve fordul is vissza, más kicsit ácsorog, fontolgatja, mennyi idő alatt intézheti ügyét, belefér-e a munkahelyéről kapott tízperces elkérezésbe. Aki ismerőst talál, attól érdeklődik. Tegnap ennél többen voltak, mondja egy nagymamakorú asszony fiatalabb szomszédjának, felajánlva, hogy kifizeti neki is az adóját, hiszen ő ráér, úgyis nyugdíjas. A fiatalabb köszöni, de majd visszajön máskor, mondja. A bejárati ajtó nagyot reccsen, kifordul sarkából. Pillanatig csend lesz a teremben, majd felszabadul egy sóhaj: legalább jár a levegő. Valaki egy kővel kitámasztja az ajtót, a zsongás visszaáll.
Alig negyedórányi várakozás után felvillan sorszámom a kijelzőn. Kedves hölgy fogad, igen, jó ablakhoz soroltam, ott kell leadni az űrlapot. És másnap mehetek is már a jelszóért. Ugyanoda. Megnyugodva távozom: mégiscsak jó ez az informatizált rendszer, két sorban állással egy ügyet csak el lehet intézni.
Harmadik lépés: még több türelem
Másnap a 308-as sorszámhoz van szerencsém, már nem ügyetlenkedem a gép előtt, céltudatosan nyomom egymás után a gombokat. Le is csap rám azonnal néhány ott ténfergő, egyikőjüket az ablaktól küldték vissza, miután fél óráig sorban állt, hogy váltson sorszámot. Nem elégedetlenkedik, csak nem tudta, hogy ez a dolgok rendje.
Előző napi őrhelyem foglalom el, onnan belátni az egész termet. A bejárati ajtó ugyanúgy kővel kitámasztva, az emberek ugyanúgy várakoznak. A beszédesebbje idegennel is szóba áll, leggyakoribb téma az adóhivatali állapotok, az adók mértéke, és hogy milyen dolog, hogy a beépített területért is adót kelljen fizetni. Annak idején, mikor a blokkot vettük, területet nem adtak vele, most milyen alapon kérnek tőlem pénzt arra, ami nem az enyém, kérdezi egy középkorú hölgy. Alkalmi beszélgetőtársa nem tud kielégítő választ adni, ő is kérdez: tenyérnyi az udvarom, egy kicsi zöldségeskertecske van a ház mögött, azt most miért akarják mind udvarként megadóztatni velem? Feneketlen buksza az államkassza, szól bele a beszélgetésbe egy szemüveges férfi, de mielőtt kifejthetné véleményét a mindenkori román kormányok és a korrupció szoros kapcsolatáról, a villanó sorszámkijelzőről a kezében szorongatott cédulára pillant, majd gyorsan elsiet ügyét intézni.
Az idő lassan telik, az emberek váltják egymást. Változatosságot a monoton várakozásba néha egy hangosabb szóváltás visz. Egyik ablaknál a benn ülő alkalmazott szól rá a pult elé odalépő fiatalemberre, hogy sorszámát rég kijelezte már a gép, ha közben elment, és nem volt türelme várakozni, hát váltson újra sorszámot. Kis könyörgés, végül a fiatalember befizetheti a sofőrvizsgára való jelentkezéshez a taksát. A zsongás visszaáll.
Aznap igen sokan jelentkeztek adók és illetékek megállapítása ügyében. Messziről figyelem, amint a sorban állók odaérnek az ablakhoz, beadnak iratokat, félreállnak, kitöltenek papírokat, visszamennek, ismét beadnak iratokat. Csupán negyven percig tart várakozásom, míg végre sorra kerülök. Ugyanaz a kedves hölgy, nyújtja is át készségesen a borítékot a vágyva várt jelszóval. Elboldogulok most már egymagam is? – kérdem. Hogyne, csak követni kell mindig a számítógépen az utasításokat – válaszolja. Ám ha mégsem, villan fel bennem a kétely, arra gondolva, hogy az internet szövevényes világában nem minden esetben találom fel magam, kitől kérhetek segítséget, kérdem. Hozzáteszem gyorsan, hogy a városháza honlapján megadott vezetékes telefonszámot ne is ajánlja, az kicseng, majd sípol, majd nemhogy emberi, de még géphang sem válaszol. A kedves hölgy kis türelmet kér, telefonál, majd megadja a hivatal mobilszámát. Azon bármikor érdeklődhetek. Mármint munkaidőben. Köszönöm segítőkészségét, még csak annyit kérdezek, hogy a megkapott jelszóval jövőben is fizethetem-e online adómat, vagy egy év múlva újabbat kell kérnem. Nem, az örök érvényű, nyugtat meg. Ebben ugyan kételkedem, de arról nem a kedves hölgy tehet, hogy a bürokrácia rögtelen útját illetően hitetlen vagyok.
Negyedik lépés: zsákutca
Zsúfolt péntek következett, majd hétvége. Ilyenkor ügyintézésre nem is gondol az ember. A hivatalok zárva, az ugyan megérne egy próbát, hogy vajon az informatizált rendszer is zár-e ilyenkor, de hadd pihenjenek a gépek is.
Hétfő reggel. Kivételesen nem hétfőbetegséggel indul a nap, oszladoznak a felhők, mintha tavasz lenne. A feladathoz szükséges koffein- és nikotinszint beállítva. Felnyitom az adóhivatalban kapott, az online adófizetési rendszerhez való hozzáférést biztosító jelszót tartalmazó borítékot. Meg sem lepődöm azon, hogy román nyelven beadott kérésemre román nyelvű választ kapok.
A borítékból kihalászott papíroson tájékoztatnak, a bürokrácia elkerülése végett Románia kormánya és Sepsiszentgyörgy polgármesteri hivatala felajánlja az internetes adófizetés lehetőségét. Használati útmutatás: a www.ghiseul.ro oldal megnyitása után a „fizetés bejelentkezéssel” ablak megnyitása. A papíron található fekete négyszögről emeljem fel a fóliát, az azon láthatóvá váló betű- és számjegy-kombinációkat pötyögtessem be a felhasználó és jelszó ablakokba. Felemelem a fóliát, valóban láthatóvá válik a két sor jelkombináció. A fóliát azonmód le is sodorja a huzat a papírról. Sebaj, ragasztószalaggal rögzítem.
Honlap megnyitása, felhasználó és jelszó bepötyögtetése. Nagy odafigyelést követelő művelet, kétszer is ellenőrzöm, mielőtt a „folytatja” feliratra kattintanék. Megjelenik egy újabb ablak, amelyben a jelszó megváltoztatására köteleznek. Megteszem. Sokadik jelszó, amelyet ilyen-olyan honlapokon az embernek használnia kell, mielőtt elfelejtem, gyorsan rá is vezetem a papírra. A ragasztószalaggal rögzített fólia mellé.
Megnyomom a „változtass” feliratot – és láss csodát, megjelenik a honlapon nevem (helyesen, ékezetekkel!), címem (utcanév is helyesen, ékezetekkel!), személyi számom! Felszusszanok, mint ki máris révbe ért. Pedig dehogy!
Néhány sárga ablakocska ad lehetőséget a további elboldogulásra. A fizetési kötelezettséget választom, hiszen elsősorban arra lennék kíváncsi, mennyi adót kell fizetnem. A válasz, amit ad a gép, lesújtó: „a felhasználó nincs egyetlen intézményhez sem társítva”. Hát ezt nem tudom, mire véljem, de sebaj, azért adta meg az adóhivatalban az ablak mögötti kedves hölgy a mobilszámukat, hogy ha gondom adódik, legyen kitől segítséget kérnem. Tárcsázok. Kicseng. Semmi. Majd géphang: Ön a következő számot tárcsázta. És sorolja. Újra tárcsázok. Újra ugyanazzal az eredménnyel. Zsákutca.
Kétségbeesetten keresem a segítséget. „Lapozok” a neten, a városháza honlapján megtalálom a ghiseul.ro felhasználói kézikönyvét. Ott azt írja, hogy ha „a felhasználó nincs egyetlen intézményhez sem társítva”, hibalehetőséggel találom szembe magam, az azt jelenti, hogy „a hivatal (mármint a sepsiszentgyörgyi adóhivatal) még (kiemelés a kézikönyvben) nem küldte el az Ön adatait a rendszernek, ebben az esetben kérjük, jelentkezzen be később”.
Számvetés
Elkezdek számolgatni. A városháza honlapján hamar megtaláltam a jelszókéréshez szükséges űrlapot, kitöltéssel együtt legfennebb tíz perc. Leadása a hivatalban negyedóra. A jelszót tartalmazó boríték átvételéért negyvenperces várakozás. A ghiseul.ro rendszerrel való bíbelődés több mint fél óra. Ez összesen meghaladja a másfél órát. És ott vagyok, ahol a legelején. Azaz ott sem. Hiszen ennyi idő alatt bőséggel ki tudtam volna várni soromat az adóhivatalban, a személytelen, arctalan gépekkel és román nyelvű papírokkal való bajlódás helyett végül egy fáradt, a napi rutinba belefásult, de mégis kedves hölggyel találva szembe magamat. Olyan ez az egész történet, mint az elmélet és gyakorlat közti különbségről szóló vicc.
Aki nem ismeri, megtalálja az interneten.
És még csak jelszó sem kell hozzá.