A jegybank szerint az Első ház program beiktatása a készülő hitelcsere-törvénybe azt eredményezi, hogy az előleg előteremtése egy év helyett legalább nyolc évet vesz igénybe. Liviu Voinea kormányzóhelyettes szerint, ha a jelenlegi 5 százalékos előleg helyett a 35 százalékost vezetik be, az gyakorlatilag lehetetlenné teszi a hitelkonstrukciót, ráadásul egy standard jelzáloghitel előlege jelenleg 15 százalék.
Ezért a jegybank a program törlését kéri a törvénytervezetből, ám ezt a szenátus jogi és gazdasági bizottsága nem fogadta el, mint ahogy a jegybank további javaslatait sem. Voinea szerint a készülő törvény akkor növeli a hitelezők költségeit, amikor a bankok történelmi mélyponton lévő kamatokkal kínálják a hiteleket. A hitelcsere-törvény ügyében a képviselőház a döntő fórum. A pénzügyi válság idején egyébként az Első ház program tartotta életben mind a jelzálog-hitelezést, mind az ingatlanpiacot, hiszen a jelzáloghitelek 91,4 százaléka a program révén valósult meg.