A diaszpóráért szóltak

2016. február 24., szerda, Belföld

Klaus Johannis államfő szerint nem veszteségként, hanem „Románia fejlődésének hordozójaként” kell tekinteni a külföldön élő románokra. Az elnökhöz mintegy csatlakozva Dacian Cioloş miniszterelnök is méltatta a kint elő románokat, akiket szerinte a hazai bérek és a rossz közszolgáltatások riasztanak el a hazatéréstől.

Johannis egy bukaresti rendezvényen fejtette ki álláspontját. „A román államnak egyaránt kell szolgálnia az ország határain belül és a határokon kívül élő románokat. Egy erős ország olyan emberekre épül, akik képesek jólétet teremteni. Ebben nem tekinthetünk el Románia aktív részének attól a felétől, amely a határokon túl dolgozik” – fogalmazott. Az államfő szerint az elnöki palotában tartott diaszpóratanácskozás arra hivatott, hogy új szemlélet alapjait tegye le, amelyben nemzeti prioritásnak számít az odafigyelés a határon túli románokra. A diaszpóra lehetőségnek tekintése azon alapul, hogy a határon túli románok olyan tapasztalatra, szakértelemre és kapcsolatokra tesznek szert, amelyekkel Romániában nem rendelkezhetnének. Sajnálatosnak nevezte ugyanakkor, hogy kevés külföldön élő román tervezi, hogy hazaköltözzön. Az ország nem engedheti meg magának, hogy elpazarolja azt az értékes humán erőforrást, amelyet a határon túli románok jelentenek – állapította meg, hozzátéve, ezek az emberek mások mellett a terveknek, a beruházásoknak, a kutatásnak, valamint a művészeti és kulturális cseréknek is forrásai. Az államfő úgy vélte: hosszú távon az a cél, hogy a románokat ne a szükségszerűség taszítsa külföldre, hanem saját választásuk. „Addig is a határon túli románoknak egy bizalmon alapuló partnerséget ajánlok. A közös cél Románia erős és jóléti állammá való alakítása” – mondotta.
A rendezvényen felszólaló Dacian Cioloş miniszterelnök gazdasági erőként beszélt a román diaszpóráról. Megemlítvén, hogy a külföldön dolgozó románok évente mintegy 1,5 milliárd eurót küldenek haza, kijelentette: a román diaszpóra gazdasági ereje több tízmilliárd eurót tesz ki. Cioloş szerint a külföldön élő románok közül sokan olyan pénzügyi, intellektuális, szakmai tőkére tettek szert, amelyet hazájukban is hasznosíthatnának, viszont az alacsony romániai bérek és a rossz minőségű közszolgáltatások elriasztják őket a visszatéréstől. Cioloş szerint a kormány a gazdasági minisztérium keretében ügynökséget hoz létre a befektetési és üzleti lehetőségek népszerűsítésére, hogy ezáltal bevonja a román diaszpórát a romániai befektetésekbe és a románok külföldi befektetéseibe.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 820
szavazógép
2016-02-24: Belföld - :

2020-ra ígérik (Észak-erdélyi autópálya)

Dan Costescu közlekedési miniszter szerint 2020-ig elkészülhet a lassan már tizenkét éve függőben lévő észak-erdélyi autópálya. A képviselőházi tagoknak adott tárcavezetői válaszokból ugyanakkor az is kiderült, a megvalósítás több intézkedés végrehajtásától is függ, ezek egy része a már egy ideje álló munkálatokkal kapcsolatos.
2016-02-24: Belföld - :

Hírsaláta

TAROL A SZAKFELJELENTŐ. Újabb pert nyert Dan Tanasă a székelyföldi önkormányzatok ellen a magyar nyelvű feliratok frontján. Ezúttal a korondi polgármesteri hivatal maradt alul, az alapfokú ítélet értelmében az épületéről  el kell távolítani a Köz­ségháza feliratot, illetve meg kell téríteni a felperes ügyvédi költségeit is – ez a bélyegilletékkel együtt 1050 lej.