Dél-Tirolban a szarvasmarhafarmok átlagos állománya csupán 13 egyed. A legelők, kaszálók tekintetében is kicsik a farmok – a területek nagysága szabja meg lényegében az állatlétszámot. Székelyföldön azt tartják, egy hektárra egy tehénnel kell számolni. Dél-Tirolban két és fél tehenet tartanak hektáronként. Ami egyformán érvényes minden szarvasmarhafarmra: sehol nem dolgoznak fizetett munkaerővel, a teendőket kizárólag a család tagjai végzik, gyakran több generáció is részt vesz a munkában.
Mayr Hanspeter a régió fővárosától csupán néhány kilométerre, Klobenstein Ritten faluban, 900 méteres magasságban gazdálkodik. A farm bejáratánál tábla hirdeti: itt biotermelés folyik. A gazda nem a szó szoros értelmében vett tehenész megtestesítője. El is mondta: a tanulmányút dél-tiroli szervezői azért választották farmját a célpontok közé, mert ő beszél angolul, így könnyebb a kommunikáció. Szakmája szerint ügyvéd, kisebb ügyeket vállal a gazdálkodás mellett. Már az udvar mutatta, nonkonformista farmerrel állnak szembe a háromszékiek: ócskavasból készült, több méter magas műalkotás „díszíti” az alpesi farmot, a gazda talán ezzel szeretné vonzóbbá tenni portáját. 15 éve vezeti a gazdaságot, de a farm története több száz évre nyúlik vissza.
A székely szintet sem ütő istállójában általában húsz húsmarhát tart, köztük pirostarka, kék belga, keresztezett fajtákat is – egyikük sem volt fényesre kefélve, oldalukon, farukon vastag rétegben állt a rászáradt trágya. A darabolt húst kis tételben 15–20 eurós kilogrammonkénti áron adja el a farmról. Nagy tételben viszont 4–4,5 euró a marhahús kilója. A vágást vágóhídon végzi, a darabolást helyben, egy szűk teremben. Nagy volt a meglepetés, amikor a trágyatároló mögött a gazda édesapja épp juhot vágott. Pont úgy, mint nálunk. Az állatot gerendára felhúzták, úgy bújtatták ki bőréből. Hát ezt szabad? – hangzott el azonnal a kérdés. Nem szabad, de így pénzt lehet spórolni, s a húst is számla nélkül adják el – jött a hamiskás mosollyal körített válasz. Ők sem különbek tehát a Deákné vásznánál, ahol lehet, „spórolnak” a kiadásokon…
A farmon sertéseket is tartanak. A konda az erdő egy elkerített részében röfögött, mellettük tyúkok, libák, egy rozzant ólban csikó és szamár – ez a farm teljes állománya.
Mivel a legelőkön, kaszálókon nem használ vegyszert, műtrágyát, 350 eurós hektáronkénti támogatást kap. Az olasz törvények értelmében a farmok felújítását akár 80 százalékos arányban is támogatja az állam. Nagy előnyt jelent, hogy a munkát nem kell szakcégre bízni, a gazda maga végezheti mindazt, amit tudása megenged. Sőt, saját anyagából is dolgozhat. A finanszírozót nem érdekli, milyen úton-módon vég­zik a munkát, csak az számít, hogy a cél megvalósuljon. Ha okosan csinálja, megmarad egy kis pénz – jegyezte meg Hanspeter. A kerítések javítását, építését méterenként 3 euróval támogatja az állam. Jó kereseti lehetőség számára a villanyáram eladása. 120 ezer eurós befektetéssel – amit húszéves futamidejű banki kölcsönből biztosított – az istálló, trágyatároló tetejét napelemekkel borította. Ezek biztosítják a farm saját energiafogyasztását, az országos hálózatba bevitt áramból évente 20 ezer eurós jövedelemre tesz szert.
A trágya tárolására a farmon van egy betonozott, részben lefedett platform. De az istálló mellett, a szabad ég alatt, a földre lerakott trágyahalom is akadt.
Bevétele van a híres dél-tiroli szalonna eladásából is. A házilag nevelt, biominősítésű sertés húsos szalonnatábláit – melyek mifelénk sonkának is beillenének – egy hétig, tíz napig tartják sós vízben, majd füstölik és levegős helyen legalább két hónapig érlelik. 35 euróért mérik kilogrammját. Konkurenciát jelent a Hollandiából érkező sertéshús, amiből hamis dél-tiroli szalonna készül. A helybéliek azonban az eredetit részesítik előnyben – a helyi termékeket helyiek vásárolják. Bioszalonna, de az udvaron zsákszámra volt lerakva a pékségekből érkező száraz kenyér és péktermék. Sőt, a szénapadláson a széna alá is elrejtettek egy jókora halom száraz kenyeret. Nem szabadna ezt etetni az állatokkal, de olcsó takarmány, ezért kockáztatnak… Adózik-e az eladás után? – vetődött fel a kérdés. Hanspeter fura tekintettel fogadta az érdeklődést. Dehogy adóznak, inkább az állam támogatja a helyi termékek értékesítését – válaszolta.
A marhahús eladásából, burgonyatermesztésből (a szántója az Etsch folyó völgyében, alacsony, 260 méter tengerszint feletti magasságon fekszik), valamint a támogatásokból származó jövedelemből jól megél a háromgyerekes család. Csupán a nőkkel van némi gondja – mondta viccesen a gazda.
Az autonómiáról így vélekedett: felelősségteljes embereknek való, akik ismerik a helyi gondokat, és ezekre megoldásokat keresnek – ebben is különbözik Dél-Tirol Olaszország más vidékeitől. Lényegében egymást ellenőrzik a helybeliek, de ebből konfliktushelyzetek is kialakulnak. Nagy a különbség a helyi rendőrök és az olasz állami rendőrség, a carabinierik között is. Utóbbiak elnézőbbek, lehet velük „egyezni”. A helyi rendőrök azonban német szigorral vigyázzák a rendet, náluk nincs pardon, ha tévedett a polgár – sorolta Mayr Hanspeter.