Amióta Pesten pihenek, Öcsike azzal jár kedvembe, hogy folyton töri a buksiját s termeli a nadselű gondolatokat. Rendszerint estefelé látogat meg, amikor elvégezte a másnapi leckét, s így köszön be:
– Adjon Isten jó estét, édes nagyapókám!
– Adjon Isten minden embernek – fogadom én, s mindjárt meg is toldom: – Nos, van-e nadselű gondolat? Ma is ezzel fogadtam Öcsikét, de ő búsan jelentette ki, hogy nem szolgálhat nadselű gondolattal, mert... Itt elakadt Öcsike.
Nos, nos?
– Hát, tudja, nagyapókám, ma nincs nadselű gondolatom, de van egy nadselű történetem. Elmondjam?
– Ki vele!
– Hát, tudja, nagyapókám, tegnap Andrissal kimentünk a Gellért-hegyre ródlizni...
– Ródlizni? Hisz az egész télen nem volt hó Pesten.
– Éppen ez a nadselű, mi mégis ródliztunk.
– Öcsike, mindjárt az orrod hegyére nyomintom az ujjamat.
– Ne, nagyapóka, lelkem, várjon egy kicsit, hadd folytatom. Tehát: kimentünk a Gellért-hegy tetejére. Ott azt mondja Andris: No, Öcsi, ülj fel a ródlira, kapaszkodj jól belé, mert vágtatok ám lefelé.
– Hát csak vágtass – mondom én, s már ültem is a ródlin.
Hiszen vágtatott is Andris, szélnél sebesebben, még a gondolatnál is sebesebben. Egyszerre csak látom, hogy egy nagy disznó jön fölfelé magában, mélyen elgondolkozva. Mondom Andrisnak: Vigyázz, Andris, nehogy beleütközzél a disznóba, mert, úgy látszik, ő is nadselű gondolatokat termel.
Még jóformán ki sem mondom, már alig tíz lépésre vágtat Andris a disznótól, az megriad, s ahelyett, hogy félreállna, veszettül nekiiramodik, szalad át az úton, mintha szemét vették volna – Jaj, Istenkém, mi lesz most?! Vasúti szerencsétlenség lesz ebből!
– Csak nem? – kérdeztem rémülten.
– De bizony, nagyapókám, nemcsak lesz, de lett is, nyomta meg a lett-et Öcsike.
– Nos? Nos? – sürgettem izgatottan.
– Ne tessék aggódni, nagyapókám, nem történt egyéb, csak egy kicsit összegabalyodtunk a disznóval, a ródli összeroppant, de nekünk kutya bajunk sem lett. Tessék rám nézni! Lát karcolást az arcomon? Tessék megnézni a kezemet. Lát rajta karcolást?
– Nem én, de mondd csak, Öcsike, nem álmodban történt veled ez a Gellért-hegyi kaland? Ha jól emlékszem, egyszer, régen már volt effajta kalandod a Gellért-hegyen, s kisült róla, hogy álmodtad.
Öcsike nagyot kacagott.
– Persze, hogy ezt is álmodtam. Mondja csak, nagyapóka, mit jelent, ha az ember disznóval álmodik?
– Mit? Szerencsét. Nagy szerencsét.
– Ej, de jó álmoskönyv maga, nagyapókám! Képzelje csak, milyen disznószerencsém volt ma. Számtanból pont akkor szólított fel a tanító bácsi, amikor megszólalt a csengettyű. Hát nem disznószerencse ez?!
