Köpni, nyelni nem tudtam — mondanám, ha ez egy baráti csevej lenne. De ennek, kérem, egy novellának kell lennie, komoly, szépirodalmi műnek. Tehát a hangvétele is legyen ennek megfelelő. Szóval, így fogalmazok: a lélegzetem is elállt. Hogyan írjak én novellát három nap alatt? Az írást nem lehet siettetni, ez nem lóverseny. Az alkotáshoz idő kell. És, haj, ha csupán idő kéne! De ihlet! Ebből bizony nincs sok ebben a pillanatban.

De miért is aggódom? Hiszen hátravan még három nap. Addig csak kitalálok valamit. Legjobb, ha máris elkezdek gondolkodni...

Az alkotás misztériuma — minden művészt ez foglalkoztat. Miből jön az ihlet? Nézem én innen is, onnan is, jobbról is, balról is, de az bizony csak magától jön... Nem baj, no, majd kicsit noszogatjuk, biztatjuk, hogy legyen olyan kedves, kopogtasson be hozzám... Impresszió! Ez a kulcsszó. Ha van impresszió, van ihlet. De hiszen hatások, élmények minden percben érik az embert. Csupán ki kell tekinteni az ablakon. Hát ez az! Kinézek. Elterül előttem a város, ahol felnőttem. A szürkületben látom még a hegyeket, amelyek védelmezik körös-körül. A völgyekben apró falvak fényei pislákolnak. Gondolom, ki is kellene nyitnom az ablakot, hadd érezzem a... fúj, micsoda benzingőz! Ez mégsem volt olyan jó ötlet. Visszaülök a fotelembe. Lehet, hogy zenét kellene hallgatnom. Nem, mégse, nem szabad erőltetni azt, aminek magától kell működnie. Hát várok, hátha megjön az ihlet.

Addig is megnézem a kedvenc sorozatom. Novella ide vagy oda, bizonyos dolgokat nem lehet elszalasztani. És különben is, lehet, hogy pontosan tévézés közben támad egy ötletem. Meg ez úgysem tart sokáig. Kilenckor már vége is...

Juj, hogy eltelt az idő! Hát tizenegy órakor már hiába fogok neki bárminek. Fáradtan dolgozni nem lehet. Inkább elkezdem holnap reggel, frissen és üdén. Holnap módszertani nap, iskolába menni nem kell, hát lesz rá időm bőven. És felkelek jó korán...

Már fél tizenegy lenne?! Nem, az nem lehet! Vagy mégis. Nem baj, gyorsan kikelek az ágyból, reggelizem, és nekilátok az írásnak... Hm, jólesne egy tea is! Megfőzöm, és ameddig megiszom, kicsit bekapcsolom a tévét, hátha van valami érdekes műsor. De csak ameddig a teát elszürcsölgetem...

Ó, már egy óra!? Legjobb, ha máris nekiállok. Vagy talán mégis jobb lenne, ha előtte megtanulnám a kémiát? Holnap dolgozat, muszáj kicsit átnéznem. Az nem telik sok időbe, legfeljebb két órába. És utána nyugodt leszek, hogy minden kötelességem teljesítettem...

Röpke öt óra — ennyi időbe telt, amíg átnéztem a kémiát. De most legalább teljesen át tudom adni magam az alkotásnak, el tudok mélyülni benne. Nos, nézzük tehát! Mi kell ahhoz, hogy egy jó novellát írjak? Ihlet, ezt már leszögeztük. És fontos a nyelvezet is. Na tessék, ez máris rosszul hangzik. Megpróbálom újra: lényeges a mondatok tökéletes összekovácsolása. Vagy inkább: elengedhetetlen a szavak stílusos összefűzése. Stílus. Ez sem mellékes. No meg az sem árt, ha egy kis humort is sikerül belepréselni a műbe. De ez így már kezd túl nagy feladatnak tűnni. És valami még mindig hiányzik belőle. De mi az? Á, hát persze! Az üzenet. Mert egy igazán jó írás bővelkedik mondanivalóban, az olvasót gondolkodásra, elmélkedésre készteti.

Kedves Olvasóm, biztosan már téged is furdal a kíváncsiság! Fűt a vágy, hogy megtudd, mi ihlette ezt a művet, mi a mondanivaló.

Ahogy elnézem, sikerült már egy oldalt teleírnom.

Talán tényleg itt az ideje, hogy eláruljam Neked: semmi. De megsúgok még valamit: a semmi sohasem semmi...