György Előd grafikája
...19 csésze keserűen fekete kávé, két álmatlanul átvirrasztott éjszaka és több tucat ismeretlen emberke — röviden így jellemezhetném az Irodalmi Kreativitási Versenyen, Szovátán eltöltött napjaimat.
Csupán egy hétköznapi poén határozta meg áprilisi hétvégém alakulását. Nem mered! — ezzel a két jól ismert szóval, pontosabban nyolc betűvel kezdődött nem mindennapi kalandom. Fogadás fejében felvállaltam hát az első fordulót: meglepően jól sikerült. Aztán jött már a következő, amely ugyancsak sikeresen zárult, így hát az országos szakaszon találtam magam. Mondhatom, hihetetlen.
Aztán egyszerre egy igen borús pénteki reggelen azon vettem észre magam, hogy készülök Szovátára. Telefon, SMS, internet, buszjáratok... így már mindent tudtam. Kiballagtam hát a sepsiszentgyörgyi buszmegállóba, természetesen, időben érkeztem, ráadásul túl pontosan. Volt időm kiépíteni magamnak egy bizonyos lehetséges első benyomást az úgynevezett versenyről: bokáig érő koromfekete ködmönös emberkék monoton hada vár majd rám... És ekkor érkezett meg két honfitársam. Ellentétek párja: hosszú, egyenes haj — hímnemű —, rövid, kócos fejtető és egy méretes bakancs — nőszemély. Merthogy még mindig időben, így hát helyet is foglalhattunk a maxitaxin, ráadásul ülve (jelzem, ez elég ritkaság).
A helyszínre érve máris kezdődtek a gondok. Vajon Szováta vagy Szovátafürdő? Végül a másodikat választottuk, és jól döntöttünk, mert itt a Teleky-panzió, az elkövetkező pár nap bölcsője. Telefonhívásra pillanatok alatt mellettünk termett egy szőkésen göndör szervező, kellemes társaság, ki felkísért bennünket szállásunkra. Lányok szállodába, fiúk ennek árnyékába, mármint hátul egy jókora faházba.
A következő pár óra lényege: első gyűlés, első kézfogás, első bemutatkozás, első játék és első nevek — Róbert, Márk, Zsu, Eszter, Kata, Péter, Bundás — persze, hogy sorolhatnám még, hisz több mint 50 résztvevő volt jelen a konferenciateremben. Ezek után együtt nekiláttunk felfedezni a helyi kocsmakultúrát. Sikerünket egy kéken tündöklő, füstös kocsma koronázta. Ekkor jöttem rá, hogy rögeszmém a fekete ködmönös emberkékkel szertefoszlott. Narancslé, sör, bor, vodka — ismert recept ez, pár óra lepergése után mind a panzió előcsarnokában nevettünk esztelen vicceinken, húszpercenként figyelmeztetett is bennünket az éjjeliőr, de nem azért, hogy mindjárt hajnalodik, hanem hogy csitítsuk a lármát, mert más vendégek is tartózkodnak a panzió területén. Végül szétszéledt a társaság, de még itt-ott csendben tartott a virrasztás.
Másnap alig sikerült lemásznom az emeletes ágyról, és épphogy elbírtam magam az ebédlőig. Pár pohár kávé, és rögtön a hír: tizenöt perc múlva tételosztás! Következő képsor: több tucat versenyző ír és csak ír, többek között én is. Ebéd, játékok, és közben újságszerkesztés. Az utóbbi kissé elhúzódva, csupán 10—12 órával, viszont még így is sikeresen zárhatta az egyszámos évadot. Következett a gála, itt született a kezdeti poénból egy igen jelentős helyezés. Program szerint filmvetítés és dinamikus zenehallgatás. Mindkettő elmaradt, így hát következett a kocsmázás. Cigarettafüst, alkoholpára és érdekfeszítő beszélgetések kavalkádja. Mindenképp meg kell említeni a kocsma előtti sétány igen vonzó pillanatait és az illemhelyiség romantikus légkörét...
Pirkadatra hat emberke bámulta tágra nyílt szemekkel a számítógép képernyőjét, ötperces intervallumokban fel-felvillant. Hungarikum. Betekintést nyerhettünk így a magyar történelem rejtelmeibe is. Reggel 7.30-ig tartott az előadás. Mi, sepsiszentgyörgyiek már útra készen vártunk az indulásra. Pár óra múlva nyomták az újságunk első és egyben utolsó számát, természetesen, még most sem láthattam papíron.
Egyikünk sem akart hazatérni, kizökkentünk a mindennapokból, pillanatnyilag nem kellett a város zaja és a kötelességeink tudata, de már indult is a mikrobusz. Fájt mindezt oly hirtelen magam mögött hagyni!
...19 csésze fekete kávé, egyetlen hosszú nap és több tucat ismerős...
Kató Tas
