Hajdan ősapáink életüket adták ezért a gyönyörű vidékért, mi pedig mindezt lazán magunk mögött hagyjuk – azért, hogy egy idegen országban élhessünk jövevényként, és elmondhassuk gyermekeinknek, hogy gyávák módjára elmenekültünk azzal a kifogással, hogy majd nekik jobb legyen. Távol rokonaiktól, idegenek között nem biztos, hogy jobban fogják érezni magukat, hiszen a pénz nem minden. Szabad országban élhetünk, ahol bátran kinyilváníthatjuk a véleményünket. Nem kell félnünk a terrorizmustól, vállalhatjuk hitünket és nézeteinket, amit más országokban már nem lehet. Valóban ennél is többet érnének az anyagi javak, még a biztonságnál és a szabadságnál is?
Többen voltak már „szerencsét próbálni”, azonban sokan megtörve jöttek vissza, és legtöbben be is vallották, hogy igazából idegennek érezték ott magukat. Nem találták sem a helyüket, sem a boldogságukat, csak magányt, egyedüllétet és elveszettséget. Az egyetlen, ami boldogságot jelentett számukra, ha megkapták a fizetésüket. Ám lelkük nyugtalansága mellett egy adott ponton már ez sem bírt jelentőséggel. Egyikük azt mondta: „mint a madárka, amely elbujdosott fészkétől, olyan az ember, aki elbujdosott az ő lakóhelyétől”.
Jó, ha rálátásunk van más országok kultúrájára és életére, de ne feledjük: a hazánk ott van, ahol megszülettünk és felnevelkedtünk. Rajtunk is múlik, hogy pár év múlva ez az ország milyen irányba fog tartani.

Bogdán Anikó