Tisztelt, és hűséges olvasóim! Történeteim itt befejeződnek. Csíkszépvízre költözésemmel megkezdődött családomtól távoli, új életem. Erre a 2013 decemberében befejezett naplóm (Együtt – Egyedül címmel) emlékezik, de ez csak szűkebb családom számára nyilvános. Eleve csak kolozsvári, családom körében eltöltött éveimre akartam emlékezni.
De szép is volt! Máig összetartó, szeretetben megélt családi történet a mienk. A kolozsvári, Szentegyház (Iuliu Maniu) utca 4. szám alatti háromszobás, földszinti lakásunk 1990. április 29-én egy fellobbant lakástűzben végleg felszámolódott. A tűz következtében édesanyám másnap a kórházban meghalt. Ő volt lakásunk utolsó birtoklója. Ma már csak a Házsongárdi temetőben találkozhatom nagyanyámmal, édesapámmal, édesanyámmal és Csaba öcsémmel. A sírkövön a kereszt felett a cserkészliliom hirdeti (fotó) édesapám óhaját tiszteletben tartva, hogy volt egy kolozsvári tanár, aki balsorsú életének minden percét az erdélyi magyar fiatalság cserkész-szellemben nevelésének szánta. Amikor 1970. május 22-én, édesapám 69. születésnapján Csaba öcsém az árvíz sújtotta ország villamos rendszerének helyreállításán dolgozva Bethlennél a Szamosba veszett, azt mondta édesapám: nincs többet születésnapom, ezt a napot a sír mellett, szeretett fiamra emlékezve töltöm. Aztán 1982. április 10-én Őt is elvitte a szíve a nyughatatlan vérű Csaba fiához.
És én? Végül a történeteimből megismert Fejér Sárikát vettem feleségül bebörtönzésem előtt alig másfél hónappal, 1959. március 30-án. Egy leányunk született, Ilona Tünde, 1966. február 21-én. Nem volt ez a házasság egyikünknek sem jó. Elváltam, és 1982. június 5-én Máthé Éva Gertrúdot, egykori csíkszeredai tanítványomat vettem feleségül. Ő egy szerencsétlen konyhai esés következtében 2010. június 3-án a brassói baleseti kórházban hunyt el. Egyetlen unokám, Szőcs-Puskás Tímea évek óta Németországban, majd Dániában él. Élelmiszer-ipari mérnök, Dániában tett mesteri vizsgát. Egyelőre reméli, hogy képességeihez illő állásba kerül.
Mindkét testvérem Magyarországon él. Ildikó húgom Budapesten, nyáron Balatonfüreden, Árpád öcsém Tatabányán, nyáron Vértessomlón. Ők nem jönnek hozzám látogatóba. Így hát én megyek évente kétszer, ameddig elviselem az utazás fáradalmait. Szeretünk együtt lenni és felidézni az egykori emlékeket. Mind a hármunknak évről évre egyre nehezebb leküzdeni az alattomosan támadó betegségeket. De ezen már csak évődünk, hiszen én a 85.-et, húgom a 79.-et, öcsém a 74.-et töltjük az idén. A húgom három fiával és 11 unokájával, öcsém két fiával és két unokájával szép és boldog családok. De én sem panaszkodhatom. Lányom és unokám szeretettel figyelik egészségemet, amint én is olykor aggódva követem életüket. De hát ez így van rendjén!