Egész életünk nagypéntekek és húsvétok váltakozása. A nehéz­ségek, a mindennapok megharcolása, sokszor gyász, keserűség, kilátástalanság, kétkedés és kételkedés, de ott van, ott kell lennie az Isten iránti feltétlen bizalomnak is, hogy megtart, meg akar tartani, hogy semmi sem választhat el bennünket az Ő szeretetétől, mert nem győzhet, soha nem győz a sötétség a fény felett, a halál az élet felett...
De mi vár reánk a halál után? Milyen álom vár bennünket a koporsó párnáján? Sokan sokféleképpen próbálták elképzelni, magyarázni, elfogadtatni akár erőszakkal is másokkal nézeteiket, elgondolásaikat.
A nagy kérdés az, hogy szabad-e, lehet-e és egyáltalán szükséges-e nekünk emberi képzeletünk korlátai közé szorítani az Istennel való találkozás pillanatát? Vagy inkább arra kellene figyelnünk, hogy minél szeretetteljesebben meg tudjuk élni földi életünket, követve a jézusi példát, olyan szolgálattal, olyan Isten és emberek iránti szeretettel és hittel, alázattal, türelemmel, békességszerző tiszta szándékkal, hogy ne kelljen rettegni attól, mi lesz majd, ha Isten előtt meg kell állnunk. Szemtől szembe számot kell adnunk életünkről, szeretteinkről, mindazokról, akiket Isten reánk bízott, akikért felelősséggel tartozunk, mint Istennek gyermekei, egymásnak testvérei.
Bizonyára jót remélünk, jutalmat Istentől, hát dolgozzunk is meg érte. Fogadjuk szívünkbe, és legyen elég számunkra Pál apostol bizonyossága, hitvallása: „Amit szem nem látott, fül nem hallott és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el az Isten az őt szeretőknek.” 1Kor 2,9
Ebben a hitben tartson meg a mi Szerető, Gondviselő Istenünk, aki szeretetéből hívott e földre, és hisszük, hogy oda vár, oda térünk vissza irgalmából és kegyelméből. Adjon mindannyiunknak áldott húsvéti ünnepet, az ő dicsőségére és a mi lelki békességünkre és örömünkre.
Buzogány-Csoma István
unitárius lelkész, Szentivánlaborfalva-Kézdivásárhely