A tisztújításon átesett helyi szervezet és volt MPP-sek szövetkezésével teljes tanácsosi listával és saját polgármesterjelölttel száll versenybe az Erdélyi Magyar Néppárt Gidófalván – jelentették be tegnapi sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatójukon. A községvezetői tisztségre Máthé István pályázik.
A tisztújítás eredményeképpen a helyi szervezet elnöke Szabó Ferenc lett, aki elmondta: Máthé István személyében becsületes, céltudatos jelöltet indítanak, aki korábban is tett a közösségért – az Út és Híd Rt. volt szakszervezetiseként néhány éve éhségsztrájkkal tiltakozott a vállalat leépítése ellen –, és jól ismeri a község gondjait-bajait. Fazakas Vilmos vállalkozó, a héttagú elnökség tagja sorolta azokat a gondokat, amelyekkel a községközpontban, de főként az oda tartozó falvakban élők szembesülnek. Rosszak az utak, a falvakon élőknek minden apró igazolásért a községközpontba kell utazniuk, nincs a községnek sport- és kulturális élete, az egyházakkal csak választások előtt tartja a kapcsolatot a községvezetés. Többet kell tenni a közösségért, és főleg a falvakért, a nép fél, az emberek nem merik kinyilvánítani véleményüket – mondta, Szabó Ferenc helyi terrorról beszélt.
Máthé István – aki korábbi választási ciklusokban már dolgozott tanácstagként – azt emelte ki: sok az elhagyott ingatlan a településeken, nem akadnak vevők az üresen álló házakra, a városiak számára nem vonzó a falu, mert rossz az infrastruktúra. A tisztasággal, a környezettel is gondok vannak, sok helybeli út, szántóföldek mellé hordja a szemetet, s hiába jelzik a gondot a polgármesteri hivatal felé, megoldás nem születik. Ráadásul az elkövetők villákkal fenyegették meg őt, miután fényképeket készített az esetről – ecsetelte példaként. Céljai közé tartozik a gazdaságfejlesztési programok, pályázatok lebonyolítása, munkahelyek teremtése, a székely identitás erősítése, a polgármesteri hivatal és a lakosság közötti kapcsolat normalizálása.
Kilépések Nagyborosnyón és Zabolán
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt országos alelnöke a háromszéki fejlemények kapcsán ismertette: Szőcs Levente, Nagyborosnyó polgármestere belépett az RMDSZ-be és részt vesz az előválasztásokon, ezért elválnak útjaik. Két tanácstag követte őt, hárman viszont maradtak az Erdélyi Magyar Néppárt berkeiben, így ott a történtek ellenére indítanak saját polgármesterjelöltet és teljes listát. Zabolán az EMNP csapata besimult az RMDSZ-be, döntésüket tudomásul vették – mondta Toró T. Tibor. Tamás Sándor háromszéki RMDSZ-elnök „ügyes” volt, úgy állított Zabolán RMDSZ-es listát, hogy a faluban jóformán nincs RMDSZ, de MPP-sekkel, EMNP-sekkel ezt megvalósította – jegyezte meg. Közölte továbbá: több sikertelen próbálkozás után Kovásznán létrejött az EMNP helyi szervezete, elnöke Deák Kinga Erika – itt is meg kívánnak méretkezni.