és koloncok és kupolák
nyomják agyon a lelkünk,
és mázsás testű szobrokat
kell hátunkon cipelnünk,
és ránk kiált az utca is
és elzavar világgá,
sok újhonos bús bocskoros
minősít vadvirággá,
a népség, kint a tereken,
ha  hajnalát alussza,
a reggelét, mint takarót
még jól magára húzza,
és nappalát a bambulás
szent mákonyában tölti,
s ha este jön, az álruhát
mindig magára ölti,
a farkasbőrt, ha hívja őt
az éber falkaszellem,
és itt nyomul és felvonul
a tények hada ellen.
És éjjel jár és éjjel él,
és tőrt firkál a falra,
és ott csahol és ott üvölt,
hol erősebb a falka.

De van váram és van hitem,
és nem kell mástól félnem…
Kimondhatatlan szavakat
sugdos a jobbik énem.