Mózes László
Ha valaki távolabbról, elfogultságtól mentesen figyeli, mi történik ebben az időszakban Székelyföld jelentősebb városainak választott vezetőivel, különös fejleményeket észlelhet. A polgármesterek kapcsán – kik eddigi hitünk szerint igenis meghatározhatják egy-egy település sorsát – a tegnap például azt láthatta egy kíváncsi szemlélő, Maros megye legjelentősebbnek tartott magyar városvezetőjét, Péter Ferencet azért szorongatják, vagyis büntetik, mert nem távolítja el a székely zászlót a polgármesteri hivatal udvarán lévő székely kapuról.
Noha prefektusi kényszerítésre – ezúttal nem a háromszéki, hanem a marosszéki kormánymegbízott a szolgálatos ceremóniamester – már decemberben levették a szovátai városháza homlokzatáról a szóban forgó lobogót, ám a kapun még megmaradt székely zászló is sérti a kormányőr éber szemét. Ezért míg a városvezető el nem távolítja a jelképet – a Maros megyei törvényszék nagypénteki ítélete értelmében – minden napra bírságot kell fizetnie. Péter Ferenc egyelőre nem fizet, hanem arra készül, hogy megfellebbezze az ítéletet.
A Szovátától nem túl távoli Gyergyószentmiklós hivatali visszaéléssel vádolt polgármesterének visszatérését szintén a tegnap akadályozta meg a marosvásárhelyi táblabíróság. Mezei János esetében úgy döntöttek – megsemmisítve a Hargita megyei törvényszék korábbi ítéletét –, fenntartják a bírósági felügyeletet. Vagyis e kényszerintézkedés értelmében nem töltheti be hivatalát, nem hagyhatja el az országot, nem veheti fel a kapcsolatot a büntetőper tanúival és időközönként jelentkeznie kell a rendőrségen. Magyarán, noha ügye nincs lezárva, továbbra is pályán kívül rekesztették.
Szovátától és Gyergyószentmiklóstól nem túl távol, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön szintén kérdéses, kinek áll a zászló. A fejlemények ismertek: Ráduly Róbert lemondott, a polgármesteri tisztségtől eltiltott Antal Árpád bírósági felügyelete pedig április 17-én jár le.
Ha valaki távolabbról csupán ennyit lát, bizonyosan értetlenkedik, csóválhatja a fejét, s akár arra is gondolhat, itt valami nincsen rendjén, hiszen a székely városok magyar vezetőinek egy részét félreállították, különös vádiratokkal.
Ha pedig valaki egészen közelről, e félreállítási módozatok miatt némiképp ingerülten, esetleg a megalázottság érzetével – hiszen az említett politikusokat megválasztották, nem odabiggyesztették, miként egy-egy délceg prefektust – tekint ugyanezekre a fejleményekre, s netán koncepciós eljárásra, megfélemlítésre, elhallgattatási, illetve elűzési kísérletre gondol, nem alaptalanul teszi. Mert a történelmi és a politikai viszontagságokba lassacskán belefásuló erdélyi, székelyföldi magyar közösség tagjai rökönyödötten láthatják: kísért a múlt, bizonytalan a jövő, s ilyen körülmények között egyre nehezebben teremthető meg az otthonosság érzete.
