MigránsválságTörökország elégedetlen

2016. április 8., péntek, Világfigyelő

Törökország elállhat az Európai Unióval kötött, az illegális migráció visszaszorítását célzó március 18-i megállapodástól, ha Brüsszel nem teljesíti a szerződésben vállalt kötelezettségeit – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök tegnap rendőrök előtt ankarai rezidenciáján.

Az államfő kifejtette: a visszafogadási egyezménynek menetrendje van, amelyet követni kell, és amely pontos feltételeket fogalmaz meg. Ha az EU nem teszi meg a szükséges lépéseket, akkor Ankara sem hajtja végre a megállapodás ráeső részét. Mindennek a lefektetett szöveg szerint kell történnie – hangsúlyozta. „Az ígéretből még mindig nem érkezett semmi. Remélem, jön” – mondta Erdogan.
Az Európai Unió a megállapodásban beleegyezett, hogy felgyorsítja a Törökországban lévő szíriai menekültek ellátásához már korábban felajánlott hárommilliárd euró kifizetését. Amennyiben ezek a források kezdenek kimerülni, és az eredmények is megfelelőek, akkor az unió 2018 végéig további hárommilliárd eurót folyósít Törökországnak. Az unió egyúttal a török állampolgárok vízummentes beutazását célzó folyamat felgyorsítását ígérte, illetve előrelépést Törökország EU-csatlakozási tárgyalásain.
Erdogan nyomatékosította: Törökország mindenkit visszafogad, akit Európa küld, azonban maga a visszafogadás csak az érintett ország jóváhagyásával és hozzájárulásával mehet végbe. A török elnök bírálta az európai vezetőket, úgy fogalmazva, hogy azok a fokozatosan bonyolódó menekültválságra túl későn kezdték el keresni a megoldást.
Az EU és Törökország közötti egyezmény értelmében április 4-én megkezdődött az égei-tengeri görög szigetekre március 20. óta érkezett, a görög hatóságok által elutasított menedékkérők és a menedékjogi kérelem benyújtásától elzárkózó illegális határátlépők visszaküldése Törökországba. Hétfőn a görög Leszbosz és Híosz szigetről 202 migránst szállítottak vissza a török Dikili kikötőjébe, a visszatoloncolás azóta szünetel. A megállapodás szerint az EU-tagországok ezért cserében tehermegosztásként – egyelőre 72 ezer embert – legális úton átvesznek Törökországtól ugyanannyi szíriai menekültet, amennyit a görög szigetekről visszaszállítanak Törökországba.

Szünetel a menekültek visszaküldése
Tizenöt napig szünetel a menekültek visszaküldése Görögországból Törökországba – közölte az európai ügyekért felelős görög miniszter. A szünetre azért van szükség, mert megnőtt a menedékkérelmek száma, amelyeket fel kell dolgozniuk a görög hatóságoknak. A növekedés oka, hogy hétfőtől az illegálisan érkezett migránsok közül csak azokat nem szállítják egyből vissza Törökországba, akik menedékkérelmet adnak be. A 15 napos szünet alatt megpróbálják egyéni elbírálással, de gyorsított eljárásban feldolgozni a beadványokat – a következő két hétben 400–500 kérelemről dönthetnek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 717
szavazógép
2016-04-08: Közélet - Bokor Gábor:

Kisbusz Kommandón

Fedett állomáshelyet építenek a kommandói polgármesteri hivatal tulajdonában lévő járművek, erőgépek számára. Az épület helyét a községháza mögötti kertben jelölték ki.
2016-04-08: Világfigyelő - :

Holland nem Ukrajnának

Jelentős fölénnyel győztek az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási szerződést ellenzők az egyezmény ratifikálásáról kiírt hollandiai népszavazáson a tegnap közzétett, véglegesnek tekinthető eredmények szerint.