Hol volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl, ahol a bolhát rézpatkóba verték, volt egyszer egy ember, akit Kuzsa Tóbiásnak hívtak. Ennek az embernek volt a fia Bódi.
Ez a Bódi olyan bátor volt, hogy senkitől sem félt, s ezért örökké búsult, olyan akart lenni ő is, mint mások. Könyörgött, hogy tanítsák meg félni, de senki sem tudta megtanítani. Az apja, mikor megértette, hogy miért szomorkodik a fia, elhatározta, majd ő megtanítja. Azt mondta Bódinak:
– Mernél-e, fiam, este a csontosházból nekem koponyát hozni?
– Hát hogyne mernék – mondta Bódi.
Apja, aki szintén bátor ember volt, még világosban beült a csontosház egyik sarkába, s mikor éjfélkor Bódi bement a csontosházba, s rátette a kezét egy koponyára, elváltoztatott hangon megszólalt:
– Halandó, ne bántsd a koponyámat!
Bódi szépen letette a koponyát, s másikat vett föl. Erre ismét megszólalt az apja:
– Halandó, ne bántsd a koponyámat!
– Már megbocsáss, barátom, mert neked két fejed nincs, az egyszer biztos – mondja Bódi. Hóna alá kapta a koponyát s hazavitte. Hát az apja sem tudta megtanítani félni.
Volt a királynak egy malma. Ördögök tanyáztak abban, azt beszélték. A király kihirdette az egész országban, hogy aki földeríti a malom titkát, annak adja a lányát és királyságának felét. Sokan próbáltak szerencsét, de reggelre mindenkit halva találtak. Ez éppen neki való alkalom, gondolta Bódi, és elindult szerencsét próbálni. Jelentkezett a királynál, a király megmondta, mi lesz a jutalma, ha földeríti a malom titkát.
Este bevezették a malomba, terített asztal várta éjjelre való étellel, itallal. Bódi megvacsorázott, s unalmában elkezdett kártyázni, egyedül. Éjfélkor kopogtatást hall. Odafut, hogy kinyissa az ajtót, de az egyből kivágódik, s belép egy ördög.
– Szervusz, komám! De jó, hogy jöttél – mondja Bódi –, legalább jobban tudunk kártyázni ketten.
Paroláztak s elkezdett Bódi az ördöggel kártyázni, de az ördög elnyerte minden pénzét. Egyszer csak észreveszi Bódi, hogy csal az ördög. Megmérgesedett, s a borosüveggel úgy fejbe kólintotta, hogy az eljajdította magát s elájult. Bódi megfogta a farkánál, s kihajította az ablakon.
Bejött a jajgatásra három ördög az ajtón, s mikor Bódi meglátta őket, fölkiáltott örömében:
– De jó, hogy jöttetek, mert ti biztos nem csaltok, mint a társatok.
Leültek, s elkezdtek kártyázni mind a négyen.
Mikor Bódi visszanyerte a pénzét, észreveszi, hogy ezek is elkezdenek csalni. Megmérgesedett, ezeket is kihajította az ablakon. Azután lefeküdt és aludt reggelig. Reggel a király elindult kíséretével, hogy megnézze, él-e Bódi. Mikor benyitottak a malomba, még az ágyban heverészett. A király nem hitt a szemének.
– Hogy aludtál, fiam? Féltél-e?
– Felséges királyom, semmi olyan nem történt, amitől félhettem volna. Csak négy ördög látogatott meg, leültünk kártyázni, de csaltak az akasztófáravalók, s kénytelen voltam mindet kihányni az ablakon, sivítva-visítva futottak vissza a pokolba.
– Mert ilyen bátor emberről sohasem hallottam – mondja a király –, neked adom a lányomat s királyságom felét. Te csak arra vigyázz, hogy ide ördögök többé ne jöhessenek.
A lakodalmat még azon a napon megtartották. Szúnyogcomb volt, de cipó meg leves az kevés.
Telt-múlt az idő, és Bódi csak szomorkodott, hogy nem tud félni. Kérdezte a felesége, mi baja, hátha tudna segíteni rajta.
– Azt szeretném, ha tudnék félni – mondja Bódi –, de erre te nem tudsz megtanítani, ha az ördögök sem tudtak.
De a felesége erősen hajtogatta, ő bizony megtanítja félni. S egy éjjel, mikor Bódi első álmát aludta, egész vödör hideg vizet zuhintott rá a felesége.
– Jaj, de megijedtem! – kiáltotta el magát Bódi. – Te vagy-é, feleségem? Köszönöm, hogy megtanítottál félni.
A felesége nagyot nevetett rajta. Ezután többet nem búsult attól Bódi, hogy nem tud félni. Még most is él, ha meg nem halt.