Farcádi Botond
Újabb életbevágóan fontos törvényt fogadott el tegnap a parlament: a román nemzeti jelképek nyilvános megsértése a továbbiakban bűncselekménynek minősül majd. A szenátus által hallgatólagosan elfogadott módosítás nyomán immár a törvény betűje védi majd a trikolórt, a címert, a himnuszt. Csak tudnánk, mitől, hiszen a saját nemzeti jelképeinek üldözésével szembesülő magyar közösségre nem jellemző, hogy tiszteletlenül viszonyuljon más népek szimbólumaihoz, a közelmúltban nem történt ilyen jellegű incidens.
Hogy mégis mi indokolja a kezdeményező szociáldemokrata és az Oprea-féle párthoz tartozó honatyák nemzetféltő tüsténkedését, arról alighanem a jogszabály azon cikkelye árulkodik, mely a tiszteletlenség egyik formájaként írja le, ha nem tűzik ki a román zászlót olyan esetekben, amikor azt a törvény előírja. Nyilvánvalóan ismét Székelyföldre üzennek hát a posztkommunista-szekurista erők, ha nem is oly egyértelműen, mint egy másik tervezetben, amely börtönbüntetéssel sújtaná a román nemzetet és Románia becsmérlését arra hivatkozva, hogy „az ország szívében” – vagyis Székelyföldön – irredenta, elszakadáspárti megnyilvánulásokat tapasztalnak.
Az ilyen és ehhez hasonló tervezetek a hazafiasság köntösébe bújtatott sovinizmus olyan megnyilvánulásai, melyek egyszerre nevetségesek, primitívek és ijesztőek. Nevetségesek, mert kötelezővé tennék azt a tiszteletet, amit jobb helyeken kiérdemel magának az állam. Primitívek, mert indoklásuk szövegében, egész szellemiségükben olyan ostobaságokra és hazugságokra alapulnak, amelyeket aligha lehet komolyan venni a 21. századi Európában. A román nemzet becsmérlésének büntetéséről szóló jogszabályban például arra hivatkoznak, hogy a románokat elüldözik Székelyföldről, mi több, etnikai tisztogatás zajlik itt. Az ijesztő viszont az, hogy ezeknek a nyílt vagy burkolt magyarellenes kezdeményezéseknek a száma látványosan megnőtt az utóbbi időben, s jócskán akad olyan tervezet is, amely mögött komoly politikai támogatás mutatkozik.
Mindenesetre, ha majd a döntő fórumnak számító képviselőházban napirendre tűzik a jogszabály-módosítást, talán akad olyan magyar honatya, aki szót kér, és részletesen kifejti, mikor tudnánk nem kötelező, de belülről fakadó tisztelettel viszonyulni a román államhoz és jelképeihez. Például akkor, ha Románia mai vezetői biztosítanák azt az önrendelkezést, amit száz évvel korábban megígértek. S talán azt is jelezhetné: okafogyottá válna minden ilyen kezdeményezés, ha az állam az itt élő magyar közösség tagjaihoz nem nemzetbiztonsági kockázati tényezőként viszonyulna, hanem identitását és jogait tiszteletben tartaná, befizetett adóját pedig nem ellopná, hanem mindannyiunk hasznára fordítaná vissza.
