Kolozsvár megmenekült attól a pusztítástól, amelyet Budapestnek el kellett szenvednie. A szovjet–román hadtestekkel szemben több hétig tartó tordai ellenállás az Erdélyben maradt német–magyar csapatok gyorsított kivonását szolgálta a nyugat felől már-már záródó zsákból. Október 11-én „felszabadult” Kolozsvár. A város viszonylagos nyugalmát a végig működő Tízes Szervezet és a gyáraknál munkásőrségek biztosították.
A sebtiben megalakult Országos Demokrata Arcvonal (FDN) Észak-erdélyi Központi Tanácsadó Testülete Teofil Vescan egyetemi tanár elnökletével és Jordáky Lajos társelnökletével, valamint a szovjet városparancsnokkal ügyelte fel a törvényes rendet. Miután a bevonuló román katonai és félkatonai szervezetek Észak-Erdélyben ártatlan magyarokat öltek meg kegyetlen módon, a szovjetek kitiltották innen a román közigazgatást. Ennek titkolt célja az volt, hogy a történelmi pártok uralta román politikai paletta átváltson kommunista irányításúvá. Azaz egyfajta zsarolásként is szolgált.
Nem sokat késett a Kolozsváron maradt értelmiségiek számonkérése. Édesapámra a Tízes Szervezet – amelynek elnöke volt – kapcsán került sor, valamint egy könyvének kitételét rótták fel neki. (Salazar portugál diktátort idézte.) Persze, ez kevés volt, s akkor jöttek a meredek hazugságok.
Íme: „A Magyar Revíziós Liga Bizottságának, valamint a fasiszta partizánok Wesselényi Lövész Egyletének tagja volt. Kitüntették a Nemzetvédelmi Kereszttel soviniszta magatartása miatt és a Vitézi Szék tagjaként tevékenykedett.” (Ezt a hazugságáradatot a Tanügyi Tisztogató Bizottság állította.) Ezzel szemben az igazság: 1944. március 19-i német megszállás után az Estilap március 20-i számában így fejezi be írását: „A legszebb tizedesi feladat ezekben a hisztériás, gyávák részére félelmetes napokban az, hogy felkészítsük tizedünk magyarságát lelkileg arra az elszánt, komoly elhatározásra, a belső ellenálló erő kifejlesztésére, amely habozás nélkül szembeszáll azzal, aki a nemzet szabadsága és függetlensége ellen tör.” Továbbá, miután a háborús segélyakciók során begyűjtött javakból a zsidóknak és a románoknak is osztottak a tizedesek, a Magyar Megújulás Pártja kolozsvári szervezetének körlevelében ez (is) áll: „amennyiben a »magyar a magyarért« tiszta vonaláról letért Tízes Szervezet munkása maradsz, pártunk tagjai sorából kénytelenek vagyunk törölni”.
Puskás Lajost internálásra ítélték „bűneiért”, de a Tisztogató Bizottságtól Teofil Vescan által aláírt levél kitöltöttnek ítélte az internálást (néhány napig volt a Sziguránca fogdájában, innen egyenesen a Mátyás Mátyás Kórházába vitték). Ellenfelei nem nyugodtak bele ebbe, amint azt az FND levele alatti bejegyzés bizonyítja (fotó). Végül 1947. május 5-én letartóztatták, és október 3-áig a szamosújvári börtön rabja volt sokakkal együtt. Itt megírt börtönnaplóját megjelentettem Más jövőt álmodtam címmel (Charta Kiadó, 2008).
