A városnapok negyedszázados történeteire emlékező délutánon merült fel, hogy az ünnepnek a kezdetekkor nem csupán vizuális, hanem zenei arculata is volt. Néhai Kónya Ádám javaslatára a Sepsiszentgyörgyi kézirat egyik magyar táncát emelték be hangjelnek, s az akkor minden műsorszám előtt felcsendült, mintegy hívogatva a közönséget. Fel kellene újítani – hangzott el a javaslat.
Nos, a jó gondolatok hamar követőkre találnak, a szignót a rétyi fúvósok kvartettje fel is játszotta, s nemcsak a közösségi oldalon, hanem a színpadokon is felcsendült az ismét ismertté váló melódia. Mi több, új életre is kelt, mint ahogy az igazán értékes dolgok mindig újrafogalmazhatóak, hiszen például a völgyszínpadon a fúvóshangzást „meghackelték”, és ötletes, fiatalos ritmussal egészítették ki. S ez így is van rendjén. (ferencz)
