Arról az időről, amikor árnyék és folt még nem volt, és a világ felhőtlen vala, aztán az egymást szerető testvérből ellenség lett – ezekről az időkről szóltak Berecz András Kossuth-díjas népdalénekes, mesemondó meséi, dalai szombaton a sepsiszentgyörgyi unitárius templomban. A Szent György Napok visszatérő előadója a Láttam a holdat előttem című lemezének törzsanyagát mutatta be, és itt-ott megtoldotta egy kicsit, hogy jól neki tudjon támaszkodni mondandójának.
Gyimesi dalban, bujdosásról szóló énekben csendült fel a magányos ember szomorúsága, amelyre testvértörténetek meséi, rokondicsérő dalok válaszoltak. Két jó rokon, ha összegyűl, háznak az a szépsége – áll a népi mondásban, de ha a lélek nem ismeri meg a testvért, ha medvének tudja, és be nem engedi, abból nagy baj kerekedik. Berecz András úgy szőtte meséit, dalait, hogy abból a hallgató továbbgondolhatja: hogyan válik a testvérszeretet testvérgyűlöletté.
A nagy sikerű előadás után a neves mesemondó lapunknak azt mondta, bár nem szereti megfogalmazni az elhangzottak üzenetét, hiszen a menyasszonyt is ünneplőben viszik az emberek elé, és a mese is köntösben hat, de ha már kérdeztük, válaszol: „jó, amikor az ember tudja, hogy van testvére. Nem tudom, megöli-e, de jó, ha van. A kazahoknak van egy népmeséjük, kérdezi benne az egyik öreg a másikat: – Ha anyádat elveszíted, mit veszítesz? – A soha ki nem apadó hűvös forrás elapad. – Ha apádat elveszíted? – A kővár omlik össze, ami engem örökké meg tudott védeni. – S ha a testvéredet? – A szárnyamat veszítem el.”
Berecz András egy csuvas népdalgyűjteményben talált rá a rokondicsérő sördalokra, amelyeket akkor énekelnek, amikor a forró sör mellé összegyűlnek, és eldalolják, miért jó, ha van testvéred, és le tudsz ülni egy asztalhoz vele. Ezeket is beépítette előadásába. A csuvas dalokat rokonítja a csángó énekekkel, mert szerinte a kettő talál hangzásban, gondolatban és szereti, „amikor két távoli vidéken valami hasonló találkozik, amikor a világ kicsiségét meg tudom mutatni. Feltettem a kérdést a meséknek: mit tudnak a testvéri összetartásról és a testvérgyűlöletről? Beszéljenek a mesék helyettem, s az emberek figyeljenek erre, mert ezt hagyták ránk az eleink. A magyar nép nem írásbeli nép, hanem szóbeli, nem olyan volt, mint a zsidó nép, hogy le van írva a hatezer éves gondolat. Ezért előhívtam, kicsalogattam a mesékből, hogy erről a kérdésről mi maradt ránk. Csináljatok, amit akartok, de az öregek ezt mondták. És amikor a sok mesét összeraktam, éreztem, nem én beszélek, a mese szólít meg engem. Olyan volt, mint egy idő után a malom fogaskerekei, amit az ember összefarigcsál, aztán már nélküle kezd el forogni.”
