,,Akármilyen kedves vendég, három napig untig elég." ,,Rövid az élet, hosszú a sír, bolond, aki búsul, bolond, aki sír." Sorjázhatnánk a régi falvédőkről visszaköszönő szókimondó mondásokat, van belőlük bőven, s bár néha naivitásukat megmosolyogjuk, érdemes odafigyelni e letűnt kultúra értékesebb oldalára is. Megtehetjük, ha megnézzük a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban kiállított gyűjteményt.
A kiállítás szerdai megnyitóján dr. Keszeg Vilmos néprajzkutató, kolozsvári egyetemi tanár rövid írástörténelmi felvezető után a falvédők 19. század végi bécsi eredetéről, gyors elterjedéséről és a magyar néplélekben betöltött szerepéről beszélt. Amikor a falusi házakból kivezették a füstöt, védeni kezdték a fehérre meszelt falat, és erre nagyon jól szolgált a falvédő. A városról érkező minták, az idillikus kétalakos jelenetek és a hozzájuk rendelt szövegek a népi humor mellett azt is kifejezték, ami hiányzik az életből. S mert a férfiaknak volt bőven alkalmuk gyakorolni az írásbeliséget munkavégzés közben (törvénykezés, adminisztráció, datálás, genealógiai emlékezet, kapu- és sírfelirat-készítés, szakrális és rituális funkciót betöltő írásbeliség stb.), az asszonyok pedig legfeljebb levelet írtak, a falvédőre írás nagyszerű kifejezőeszköznek bizonyult. Egybeesett a kézimunkakedvvel, és olyasmit is belevarrhattak az anyagba, ami hiányzott az életükből, ami iránt sóvárogtak. Megfogalmazták, hogy milyen tulajdonságai legyenek a férjnek, varrtak az áhított szerelemről, ami abban az időben nem volt feltétele a házasságnak, de imát, fohászt is belehímeztek a falvédőbe, hogy házukat elkerüljék a bajok.
A Székely Nemzeti Múzeum anyagából válogatott és családoktól összegyűjtött falvédőket Szőcsné Gazda Enikő és Kinda István rendezte tematikus sarkokba, követve a hagyományos falusi házak falvédős díszítését, jól követhető iránytűt adva a nagyvárosi életeszményhez, ahonnan a falvédő falura érkezett, valamint bemutatva azt a tenyeres-talpas életérzést, amit a vidéki mindennapok adtak hozzá ehhez a kultúrához.
