Jókora követ dobott az erdélyi állóvízbe az Átlátszó Erdély nevű blog: tegnap elkezdte közzétenni, hogy 2009 óta mire és miként költi az RMDSZ a román kormánytól kapott költségvetési támogatást. Alapos tényfeltárás után Sipos Zoltán újságíró sorozatot indít erről a vitatott kérdésről, olyan adatok közzétételét ígéri, amelyről eddig az átlagos erdélyi magyar ember jóformán semmit nem tudott.
Nem is tudhatott, hiszen a jogszabályi és az elszámoltatási előírásoknak mindvégig figyelmesen megfelelő érdekvédelmi szövetségnek – a közpénzből juttatott támogatás nem pártnak, hanem parlamenti képviselettel rendelkező romániai nemzeti közösségeknek folyósítható – a törvényben rögzített állami intézményeknek kellett elszámolnia, s ezt mindenkor be is tartották. Az érdeklődőket pedig a hivatalosan ugyan közzétett, ám valójában csak igen körülményesen elérhető dokumentumok tanulmányozására bátorították, honlapjukon, más nyilvános fórumokon pénzügyeiről, támogatási rendszeréről nem lehetett információt szerezni.
Pedig a román jogalkotó megfogalmazása szerint az RMDSZ kezelője – és nem címzettje – a romániai magyar kisebbségnek szánt állami támogatásnak, a közzétett információk szerint ugyanakkor 2009–2015 között mintegy 28 millió eurónak megfelelő juttatásról van szó. Nyilvánvalóan a pénzt nem lehet repülőből szétszórni Erdély magyar lakta térségei fölött, de hogy mi a méltányos megoldás, arról már lehet vitatkozni. A támogatás összértékének 20–25 százaléka megpályázható ugyan a Communitas Alapítványnál, viszont a többi saját belátás szerint költhető el, célirányosan ugyan – székházak működtetésére, ingatlanok vásárlására, alkalmazotti fizetésekre, szolgálati autókra stb. –, de meglehetősen nagyvonalú elszámoltatás mellett. Mindez, persze, mind jogszerű. Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke is ezt emelte ki gyors reagálásában, olvasásra is ajánlva az Átlátszó Erdély sorozatát: „hiszen két dolog derül ki, a szövetség pénzügyeire vonatkozó minden adat hozzáférhető, és az utolsó bani is törvényesen van elköltve”.
Amit a törvény nem tilt, az megtehető. Ám az erdélyi – költségvetésileg is támogatott – magyar ember joggal várhatná el, hogy legalább tudjon arról, ami járna neki, de nem jut. A nyilvánossággal az RMDSZ bármiféle gyanakvást elkerülhetett volna, lefegyverezhette volna az örök bizalmatlanokat, akik szerint saját malmukra csorgatják a költségvetési forrásokat. De nem ez történt, noha tehették volna, nem érezték szükségesnek, hogy a szavazótábor is tudja, mire használták a romániai adófizetők pénzét. Ezért borítékolhatóan jókora hullámzást eredményez majd az erdélyi állóvízbe dobott kő. Hiszen az átlagos erdélyi magyar ember közelébe sem kerül a támogatására szánt közpénznek, s bizony, évekig tartó titkolózás után elég nehéz megmagyarázni, hogy a szűk körben hozott, pénzelosztással kapcsolatos döntések nem saját érdekek, hanem kizárólagosan közösségi szempontok szerint történtek.