Törvénytervezet a falopás ellen

2016. április 29., péntek, Belföld

Szigorítanák az illegális falopásra vonatkozó törvényt, a jogszabálytervezet alapján elkobozható volna nemcsak az illegális farakomány, hanem az azt szállító jármű is. Csibi Magor, a Természetvédelmi Világalap Románia elnöke szerint a tervezet nagymértékben visszaszorítaná a fák illegális kivágását Romániában, vagy megnehezítené az értékesítést.

 

Hivatalos adatok szerint a romániai közutakon szállított faanyag 25 százalékát törvénytelenül vágták ki, a kirótt bírságok viszont nem arányosak a törvénytelenül kitermelt mennyiséggel – nyilatkozta Csibi Magor. A Hargita megyei rendőrség szóvivője, Gheorghe Filip is azt mondta, hogy az új indítvány révén jelentősen visszaszorulna az illegális fakivágás. Hozzátette, Hargita megyében naponta minimum egy erdészeti kihágás  történik, és volt olyan eset is, hogy zár alá helyeztek járműveket, láncfűrészeket, de azok elkobzásáról csak a bíróság dönthet. A tervezetet a szenátus már jóváhagyta. (Maszol)
A MECSET ELLEN TILTAKOZTAK. Az idegengyűlölő jelszavakat hangoztató Egyesült Románia Párt (PRU) többtucatnyi szimpatizánsa rendezett felvonulást szerdán Bukarest belvárosában a fővárosba tervezett török óriásmecset engedélyezése és megépítése ellen. A pártot a magyarellenességéről elhíresült Bogdan Diaconu független képviselő vezeti, aki a PRU színeiben indul a bukaresti főpolgármester-választáson. Hírügynökségek szerint a Kereszténység menetének nevezett felvonuláson a résztvevők „Mecsetek nélküli Romániát!”, „Nem vagyunk Erdogan vazallusai” feliratokat emeltek a magasba, bevándorló-ellenes rigmusokat skandáltak és legionárius (fasiszta) indulókat énekeltek. Diaconu helyi népszavazás kiírását követelte a főváros tisztségben lévő ideiglenes főpolgármesterétől a Törökországnak megígért bukaresti óriásmecset ügyében, amely szerinte valójában a muszlim bevándorlók betelepítését készíti elő. Habár a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint Romániában mintegy 85 százalékra emelkedett a migránsok befogadását elutasítók aránya, a hangosbemondós, zajos felvonuláshoz nem sokan csatlakoztak Bukarest belvárosában: a résztvevők számát ötven körülire becsülték a hírforrások. (MTI)
LETARTÓZTATTÁK A RENDŐRÖKET. 24 órára őrizetbe vették Szászrégen összes közlekedési rendőrét, akikre múlt héten csapott le a korrupcióellenes ügyészség. A hét rendőrt folytatólagosan elkövetett korrupcióval, hivatali visszaéléssel és okirat-hamisítással gyanúsítják, az ügyészség szerint folyamatosan csúszópénzt fogadtak el a közlekedési szabályokat megsértő sofőröktől a bírságok elengedése fejében. Az ügyészség múlt héten többzsáknyi dokumentumot vitt el a szászrégeni közlekedési rendőrségtől. (Transindex)
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 815
szavazógép
2016-04-29: Belföld - :

Életbe lép a hitelcserés törvény

Klaus Iohannis államfő tegnap kihirdette a jelzáloghitel-törlesztést fedező ingatlanátadásról szóló törvényt. A május közepén hatályba lépő törvény lehetővé teszi, hogy egy hiteles önként átadja a banknak az ingatlanfedezetet, és ezzel megszabaduljon a teljes adósságától, akkor is, ha az ingatlan értéke ma már nem fedezi a hitelszerződésben vállalt fizetési kötelezettségeit.
 
2016-04-29: Belföld - :

Kinevezték az új legfőbb ügyészt

Augustin Lazăr személyében új legfőbb ügyészt nevezett ki Klaus Iohannis államfő tegnap, miután a tisztség Tiberiu Niţu lemondása nyomán megüresedett.