– És az hol van, merre van?
– Hát az éppen arra,
ahol most lép rá az Ősz
az első avarra…

– S ha odaérsz, ott maradsz
őszi őzikének?
leszel társa rozsdaszín
fűnek, falevélnek?

– Dehogy leszek! Szaladok
onnan is, tovább is,
vár énrám a Január,
vár a Február is…

Vár énrám száz téli táj,
hóba bújt vidékek,
egy nap hegyre szaladok,
másnap völgybe érek…

Futok, futok, hóvirág
nő lábam nyomában,
fehér szirmú csillagok
bámulnak utánam…

De csak tovább szaladok,
amíg majd az ágak,
az ágakon a rügyek
jó napot kívánnak:

„Szép, jó napot, kicsi őz,
jókor jöttél erre,
épp most lépett a Tavasz
az első füvekre…”

Akárhova futok én,
ha őszbe, ha télbe,
akkor is csak a tavasz,
csak a nyár elébe!