Unitárius konfirmálásKözösségbe tartozni

2016. május 9., hétfő, Közélet

Huszonkét székely ruhás növendék konfirmált tegnap a sepsiszentgyörgyi unitárius templomban. Áldozócsütörtökön a megyeszékhelyen egyházköri rendezvényt tartottak, azon a környék unitárius fiataljai, lelkészei vettek részt, ebből hagyományt kívánnak kovácsolni.

  • Albert Levente felvétele
    Albert Levente felvétele

A fiatalok öntudatra ébredésükről tesznek bizonyságot, az áldozócsütörtöki rendhagyó eseményen itt voltak Kőröspatakról, Árkosról, Kálnokról, Szentivánlaborfalváról, Kökösből, növendékek és lelkészek egyaránt – magyarázta érdeklődésünkre Kovács István sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész. Az egyházköri rendezvényt szeretnék évente megszervezni, most a konfirmálókat az élet fontos dolgairól kérdezték, és ők saját szavaikkal mondhatták el véleményüket, gyönyörű vallomásokat hallottunk, tette hozzá. „A székely ruhába öltözött növendékek a konfirmálás alkalmával vallást tesznek hitükről, arra készítettük fel őket, hogy megszeressék az egyházi közösséget, hogy tapasztalják, jó tartozni valahová” – hangsúlyozta Kovács István. A konfirmáció egyben belépési lehetőséget jelent az unitárius ifjúsági egyletbe, ahol sokszínű, szerteágazó tevékenységet folytathatnak. „Az a célunk – hangoztatta a lelkész –, hogy a konfirmációval ne »kicsengessük«, hanem bevonjuk az egyházközségbe őket.”

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 803
szavazógép
2016-05-09: Közélet - Bokor Gábor:

Gyulai testvérek Kovásznán

Háromnapos programsorozatot tartottak Kovásznán Helyi polgárok az európai közéletben – hálózat a polgári részvétel erősítéséért címmel. A civil fórumon és műhelytevékenységeken a helybeliek mellett a fürdőváros testvértelepüléséről, Gyuláról érkezett népes küldöttség is részt vett. A Clermont Szállodában megszervezett konferencián nemcsak a gyulai önkormányzat képviselői voltak jelen, de civil szervezetek megbízottjai is. A széles körű esemény egyben a Gyula és Kovászna között fennálló testvérvárosi kapcsolat létrejötte tizedik évfordulójának ünnepe is volt. A fórumon a moderátori feladatokat nt. Balogh László esperes, a kapcsolat működtetésének egyik pillérembere vállalta.
2016-05-09: Közélet - Iochom István:

A Büdös-hegy napja hetedszer

Közel kétszáz V–VIII. osztályos iskolás vett részt szombaton a Büdös-hegy napján Bálványosfürdőn. Délelőtt télies időjárás volt, havazott és kisebb jégeső is esett, de délutánra már kisütött a nap. A Vinca Minor Egyesület, a Csomád–Bálványos Natura 2000 terület gondnoka hetedik alkalommal szervezte meg a Tanulj és szórakozz a Büdös-hegy napján nevű népszerű rendezvényét. Az egész napos programsorozat célja felhívni a tanulók figyelmét a Csomád–Bálványos védett terület természeti értékeire.