Mintegy 70 százalékban elkészült már, novemberre pedig átadják a Sepsi Arénát, a város Csíkszereda felőli kijáratánál épülő új, multifunkcionális sportcsarnokot. Antal Árpád polgármester tegnap a helyszínen tartott sajtótájékoztatót, amelyen a kolozsvári – de helyiekkel is dolgozó – kivitelező cég építésvezetője ismertette a munkálatok állását.
A telepen gőzerővel (mifelénk szokatlanul gyors ritmusban) zajlik a munka – jelenleg körülbelül hetvenen dolgoznak, de volt időszak, amikor a munkások száma elérte a kétszázat –, a haladás látványos, az ütemtervet tartják, novemberre elkészül az ország egyik legkorszerűbbnek szánt sportcsarnoka. A rézlemezekkel, üveglapokkal is burkolt sárga épületben jelenleg főként a belső tér rendezése zajlik, az eredményjelzők, a lámpák a helyükre kerültek, egy sor berendezés, felszerelés megérkezett, közben a parkoló kialakításán is dolgoznak.
Az épületbe a közönség hat bejáraton juthat majd be – a bukaresti Colectiv-tragédia után a katasztrófavédelmi felügyelőség ismét ellenőrizte a tervet –, a sportolók, bírók számára külön ajtók állnak rendelkezésre. A pályát négy oldalról ölelik körbe a tribünök, a sportjátékhoz szükséges pálya méretének függvényében ezek egy része mozgatható, a csarnok befogadóképessége így 2400-ról 3000-re növelhető. VIP-páholyt, illetve sajtópáholyt, sportközvetítői helyet is elkülönítettek. A pályát felszedhető burkolat borítja majd, így az átalakítható jégpályává, jégkorongmérkőzésekre alkalmas lesz. Erre két megoldás körvonalazódik, a napokban dől el, melyiket választják: az egyik opció, hogy a padló alatt állandó legyen a jégréteg – ez gyorsabb átalakítást tesz lehetővé, de drágább, hiszen állandóan hűteni kell –, a másik változat szerint a padló felszedése után alakítanak ki új jégréteget – ez olcsóbb megoldás, az átállás viszont több napig eltarthat. Az egyik tribün mellett egy ugyanolyan méretű és burkolatú edzőpálya épül, orvosi rendelő, két gyűlésterem, hat öltöző, fitneszterem kap helyet az épületben, továbbá az árusok számára is jelölnek ki helyet.
A csarnok mellett 450 férőhelyes parkoló épül, 12 autóbusz számára külön helyek állnak rendelkezésre. A csarnok mögött négy teniszpálya épül. A nagyobbrészt az Országos Beruházási Alap által finanszírozott beruházás összértéke mintegy 18 millió euró, a város önrésze ennek ötöde.
Merjünk nagyot álmodni, mindig ezt mondtam, ez a beruházás is ebbe a gondolatba illeszkedik – mondta el Antal Árpád polgármester, aki szerint a város rangját emeli egy ilyen korszerű létesítmény, amely nemcsak a legkülönfélébb sportesemények lebonyolítására alkalmas, de koncerteknek, különféle rendezvényeknek adhat helyet, továbbá megoldódik Sepsiszentgyörgy egyik problémája: lesz egy expóra alkalmas helyszín a városban. Ami a csarnok élettel való megtöltését illeti, Antal Árpád bizakodó, az eddigi kosár-, futsal- és kézilabdacsapatok mellett a jégkorongozók is használhatják majd a pályát. Remélhetőleg jövőre II. ligás futballcsapata lesz Sepsiszentgyörgynek – ez elsősorban Diószegi László érdeme, de a város is besegített –, ha pedig feljutnak a II. ligába, még több pénzt biztosíthat az önkormányzat a foci számára. A magyar kormánnyal közösen szeretnének labdarúgó-akadémiát létesíteni, és ugyanez a terv a jégkorong esetében: szeretnék, ha a budapesti finanszírozással a csarnok szomszédságában építenének egy edzésre is alkalmas jégkorongpályát, Sepsiszentgyörgy tehát egyik helyszíne lenne a jégkorong-akadémiának.
Ami a csarnok megközelíthetőségét illeti, a polgármester azt mondta, körforgalmat alakítanak ki a Csíkszereda felé vezető úton, de addig is, amíg arra az Országos Útügyi Vállalat sort kerít, leállósávval oldják meg a megközelítést. A városi közszállítás átalakul, de az Olt menti gáton építendő bicikliúton is megközelíthető lesz a csarnok, ez utóbbit az Európai Fejlesztési Banktól felvett hitelből fizették volna, most más forrást kell találni. A szomszédságban egy vállalkozó bevásárlóközpont-parkot szeretne létrehozni, így hosszabb távon új városnegyed alakul majd ki az árkosi pataktól a város felé.