PünkösdÉgre csatlakoztatott lelki áramszedők

2016. május 14., szombat, Közélet

Pünkösdi beszélgetés Adorjáni Dezső Zoltánnal, Erdély evangélikus püspökével
„Megfoghatatlansága” sok ember számára teszi nehezen értelmezhetővé pünkösd ünnepét. Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspökkel az érett élethitre jutás útjairól és az ünnep katolikus „kisajátítottságáról” is beszélgettünk.
 

 

– Ha a karácsony, a húsvét ünnepkörének lényegét az emberek többsége talán képes megfogalmazni és megélni, a pünkösd már „légiesített” ünnep. Mihez kezdjünk a Szentlélek eljövetelével? Mit jelent az ön számára?
– Úgy tartom, hogy Jézus megfeszítéséig nyugodtan beszélhetünk történelemről, hiszen az ószövetségi korszak vagy az egyiptomi fogság krónikaszerűen leírható történelmi tények. Akárcsak Jézus születése, felnövekedése, gyógyításai, tanításai, amint elhozza az örömhírt, a szeretet evangéliumát hirdeti. Követhető az útja, a körülötte kialakuló vallási-politikai botrány, elfogása, elítélése, kivégzése. Mind-mind történelem. Ami azután történik, na, az az üdvtörténelem. Az a krónika, amit már nem lehet történetfilozófiai eszközökkel értelmezni, ahhoz a hit látása szükségeltetik. Hiszen egy emberi dimenzióban érthetetlen, mérhetetlen dologról van szó. Ne feledjük, a misztikum, a csoda már Jézus feltámadásával jelentkezik, s folytatódik a mennybemenetellel, amire viszont bűnösen kis hangsúlyt fektetünk. Szinte átugorjuk ezt a negyvennapos időszakot, tíz napra rá pedig következik a pünkösd, a Szentlélek kitöltetése. Pedig egy ideje más történelmet írunk, hiszen húsvétkor már megjelenik az új ég és az új föld.
– De hogyan viszonyuljon ehhez a misztikumhoz az az ember, aki a maga korlátozott eszközeivel igyekszik „belakni” saját hitét? Nekik hogyan igyekszik felrajzolni a történet ívét?
– Ha nem akarunk nagyon messzire, netán a teremtésig visszamenni, akkor az anyaszentegyház születésével kell kezdenünk, Jézus munkásságával. Amikor Isten csodálatos erejével megjelenik, és megszületik az egyház, kitöltetik a Szentlélek, életre hívja a hívő emberek új közösségét. A születés, a halál, a feltámadás mind-mind pontszerűen, egyszer és mindenkorra megtörtént események. A pünkösd viszont egy folyamatos történés elindítása, nem lehet úgy felfogni, hogy volt egyszer egy pillanat, Péter hatalmas beszédet tartott, háromezer ember megtért, kész, megalakult az egyház, vége a pünkösdnek. Nem, ennek az eseménynek állandóan folytatódnia kell, különben nincs egyház, közösség, hit. A mi hitünk állandó pünkösdi állapot, állandó kitöltetés. Ha nem így van, nem beszélhetünk igazi hitről, az egész megmarad a formális történelmi képződmény formájában.
– Van kedvenc pünkösdi példázata?
– Sűrűn és szívesen használok egy, a csíksomlyói zarándokvonattal kapcsolatos szimbólumot, amely a különböző magyar történelmi, kulturális és egyházi személyekre dizájnolt mozdonyok látványáról jutott eszembe. Azt szoktam mondani, ha ezek a mindentudó gépek fentről megkapják az energiát a vezetékre csatolt áramszedők révén, képesek húsz vagont is elhúzni Gyimesbükkig. Ha viszont a csápokat leszedik, egycsapásra magatehetetlen, rozsdásodásra ítélt hatalmas vasdarabokká válnak. Mindez érvényes a pünkösdi történetre is: ha az emberek nem veszik le Isten energiáját, a lelket, akkor a szerkezet, a csodálatos építmény ott marad, de képtelen lesz teljesíteni a hivatását. Azért imádkozunk, hogy az egyházban állandóan ez történjék. Sajnos, a vágyaink és a realitás között húzódik némi ellentmondás.
– Önben milyen utat járt be ez a tudatosodási folyamat?
– Én nem tudok hirtelen megvilágosodásról beszámolni, sem lovasbalesetből származó fejsérülésről. Miközben azt is elmondhatom, hogy az én életemben is elérkezett a pillanat, amikor kinyílt az ég. Gyerekkoromban minden természetes volt. Az is, hogy az Isten jelen volt közöttünk, hogy ott ültem nagyanyám mellett a templomban, és hallgattam apám prédikációit. És éreztem is, amint melegség járta be a szívemet, nemcsak azért, mert nagyanyám azt mondta, hogy most imádkozzunk. Aztán eljött a kamaszkor, amikor az ember elkezd gondolkodni az életről, Istenről, a vele való viszonyról, a hit-nem hit kérdésköréről. Mi több, a barátaival is elkezd beszélni mindezekről. Mindig szerettem gondolati síkon feszegetni a lényeges kérdéseket, ilyen volt például az iskolában sok esetben túlzásba vitt ateizmus. Apámmal is voltak kemény beszélgetéseink, ő végtelen türelemmel hallgatott meg, hatalmas empátiával magyarázott. Ugyanakkor soha nem kényszerített templomba járni, nem kellett szembesülnöm azzal a nyomással, amellyel a papgyerekek többségének igen. Legfeljebb olyan kérdésekkel, hogy nem kísérsz el a reggeli istentiszteletre, nincs kedved kántorizálni a román istentiszteleten? Többnyire mentem magamtól, de olyan is akadt, hogy nem. Volt időszak, amikor azt mondtam, nekem nincs ehhez kedvem, unom a sok öreget, más társaságba szeretnék járni. Ebből a hullámzásból, vívódásból tágult ki aztán a láthatár, jutottam érett élethitre a kamaszos dacból.
– Ma mit tart a legnagyobb talánynak az istenhitben?
– Talán a világegyetem és feltámadás összefüggését, az egyetemesség megváltását, a nagy, hatalmas létezés és a parányi feltámadott test közötti viszonyt. Az „ami fent van, az lent is van”, a „cseppben a tenger” kérdését.
– Miközben általános képzet szerint a pünkösd a legmegfoghatatlanabb ünnep, akadnak egyházak, amelyek éppen ezt az ünnepet állítják saját hitvallásuk középpontjába. Hogyan bánjunk ezzel a jelenséggel?
– Minden kor kitermeli a maga különleges kegyességi formáit. Úgy néz ki, hogy a XX–XXI. század erős kegyességi vonzása, gyakorlata az új és a régi klasszikus pünkösdizmus, amely ugyancsak protestáns gyökerűnek vallja és hirdeti magát. A pünkösdista lelkipásztorok prédikációikban és teológiai munkáikban előszeretettel hivatkoznak a reformátorokra, Lutherre. Azt állítják viszont, hogy eggyel túlléptek a történelmi egyházak hagyományos keretein, mert ők már a Szentlélek egyházát élik meg. Ennek a hangsúlyozását nem tartom hibának, túllihegése, egzaltáltsága viszont már felvet néhány kérdést. Az azonban tény, hogy Dél-Amerikában már bedarálta a katolikus hegemóniát az újpünkösdista mozgalmak egyike-másika. Közöttük akad olyan, amely karizmatikus mozgalomként a római katolikus egyház kereteiben lép fel, mások kiszakadtak onnan, miközben a dél-amerikai lelkület részének számító tánc, ének, vigasztalás, a Szentlélek értelmezésének ajándéka révén tízmilliókat hódítottak meg.
– Vélhetően idén is százezrek mennek fel a csíksomlyói nyeregbe. Nem zavarja, hogy a katolikusok szinte „kisajátítják” ezt az ünnepet?
– Csíksomlyó sajátos, egyedi jelenség a magyar hitéletben, amely korábban is nagy volt, de – elsősorban a médiának köszönhetően – még inkább kinőtte magát. Ezért aztán ma sokak számára úgy tűnhet, hogy a pünkösd nem más, nem több a csíksomlyói búcsúnál. Egy protestáns ember természetesen soha nem fog úgy búcsúra menni, mint egy katolikus, hiszen annak idején Luther épp a búcsúval való visszaélés ellen emelte fel a szavát. Szép római katolikus jelenség, amelyen jelen lenni jó dolog, hatalmas hitélmény, közösségépítő élmény. Amikor a katolikus testvérek eljutnak a felismeréshez, hogy egyetlen asztali közösség is legyünk, valóságos módon egyenértékű keresztény testvérnek ismerjük el egymást, hogy nem katolikus hívja a protestánst az asztalához és fordítva, hanem mindannyiunkat Jézus Krisztus, s együtt leszünk az ő vendégei, akkor szerintem ez a búcsú is tényleges ökumenikus jelleget öltene. És a jelenleginél is sokkal nagyobb eseménnyé válna.

 

ADORJÁNI DEZSŐ ZOLTÁN
A Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke. Evangélikus lelkészcsaládban született Brassóban 1964. április 8-án. Édesapját, Adorjáni Dezsőt nem ismerte, egy hónappal születése előtt halt meg. „Édes” nevelőapja Antal László, édesapja barátja, sorstársa. Iskoláit Négyfaluban, Brassóban és Bukarestben végezte, 1982-ben érettségizett a fővárosi Ady Endre matematika–fizika líceumban. Teológiai tanulmányai mellett filozófiát, pszichológiát és irodalomtörténetet is hallgatott a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen, ahol 1988-ban diplomázott. Ösztöndíjasként tanulmányokat folytatott Kasselben, Marburgban, Londonban, a berlini Frei Universität Berghof Konfliktuskutatási Intézetében. 1988 őszétől segédlelkész Bukarestben, 1990–1994 között ugyanott helyettes lelkész, 1994 óta pedig a bukaresti magyar, illetve román gyülekezet parókus lelkésze. A két, sőt néha háromnyelvű (magyar, román, német) szolgálatot, a bukaresti életet, a szórványgyülekezet és a misszió kihívásait élete nagy tanítómestereinek tartja. 1998-ban megválasztották a brassói egyházmegye esperesének, 2000-től az egyházkerület püspökhelyettese, főjegyzője, 2004 óta pedig püspöke. 1996 óta a 14 tagegyházat tömörítő Romániai Felekezetközi Bibliatársulat elnöke, 2003-ban beválasztották a Lutheránus Világszövetség Vezető Tanácsába, 2006 óta az Európai Protestáns Egyházközösség vezető testületének, valamint a Magyar Evangélikus Konferencia elnökségének tagja.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 510
szavazógép
2016-05-14: História - :

Hencz Hilda: Magyar Bukarest (9.)

A XIX. század második felétől a főváros kisipara és kereskedelme ugrásszerű fejlődésnek indult két olyan területen, ahol a külföldiek szerepe megkérdőjelezhetetlen. A külföldiek szerepét és súlyát Románia gazdasági fejlődésében a Románia Enciklopédiája is elismeri: „a gazdaság működése majdnem kizárólag idegen, a megváltozott, immár nyugati gazdasági orientáció miatt az országba sereglett külföldiek, az Ausztriából bevándorolt zsidók, németek és magyarok kezébe kerül”.
2016-05-14: Belföld - :

Alaptalan orosz aggodalmak

Alaptalan az orosz aggodalom az amerikai rakétavédelmi rendszer Romániába telepített ütege miatt, mert Oroszország több száz rakétájából legfeljebb tízet tudna kivédeni ez a rendszer, hiszen nem ekkora méretű támadás kivédésére tervezték – nyilatkozta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem katonai nemzetbiztonsági tanszékének vezetője.