Demeter J. Ildikó
Románia elnöke nem nagyon „látszik” külföldön – nyilatkozta Robert D. Kaplan a Hotnews hírportálnak. A jelenkor egyik legbefolyásosabb politikai elemzőjének számító amerikai író, újságíró jól ismeri kies országunkat – a hetvenes években járt itt először, és Európa árnyékában címmel az idén jelent meg könyve az elmúlt évtizedekben felgyűlt tapasztalatairól, alapos történelmi háttérrel és a térség erővonalainak feltérképezésével –, érdemes tehát odafigyelni rá, akkor is, ha csupán azt mondja ki, amit már hosszú hónapok óta tudunk.
Mert sajnos, belföldön sem nagyon látszik Klaus Iohannis államfő. Visszafogottsága kezdetben – a zajos Băsescu-évtized után – még erénynek tűnt, de ahogy tartózkodása oldódik, úgy nő a csalódásunk a jól végzett munka ígéretével megválasztott elnökben.
Még mindig örvendhetünk annak, hogy az ország első embere tisztességes és civilizált személy, nem pedig egy – Andrei Pleşu kifejezésével élve – megkésett és felelőtlen kamasz (ne felejtsük el, hogy Victor Ponta ellenében választottuk meg!), de államelnöki teljesítménynek azért elég kevés, amit másfél év alatt felmutatott. Sokat utazott az első évben, és sikerült kapcsolatba lépnie a nyugati országok vezetőivel – akik sem Traian Băsescut, sem Victor Pontát nem tekintették szalonképes, szavahihető tárgyalópartnernek –, jó helyzetben is van – az EU és a NATO geopolitikailag felértékelődő keleti határán, egy nyugatorientált kormánnyal, viszonylag stabil intézményekkel, látványos gazdasági növekedéssel rendelkező állam élén –, mégsem számít erős embernek a világban, ami Kaplan szerint a mögötte álló csapatnak köszönhető: ha ez a szakmai háttér, a tanácsadó testület nem áll hozzáértő, őszinte, mindig megoldásokkal rendelkező emberekből, akkor az államfő gyengének tűnik.
A baj persze ott kezdődik, hogy az államelnöki tisztségre szép hazánkban senki nem készíti fel a jelölteket: van egy elképzelésük, bizonyos támogatottságuk, jó esetben valamelyes közigazgatási vagy vezetői tapasztalatuk is, aztán boldogulnak, ahogy tudnak. Iohannis elég rosszul: bár székfoglaló beszédében nagyon jól rámutatott a rendszer hibáira és a követendő irányra, az akkori határozottság és tettrekészség helyett inkább tétovázást és halmozódó tévedéseket kaptunk – több vitatható törvényt is aláírt, rosszkor hallgatott, rosszkor szólalt meg, és olykor csúnyán melléfogott –, és most már nem lehet áthárítani a felelősséget az ellenséges kormányra, mint tavaly ilyenkor, hiszen Dacian Cioloş miniszterelnök ugyanazon irányba húz, ugyanazon értékek iránt elkötelezett. Megbízása azonban fél év múlva lejár, a pártok közötti harcok már folynak, és épp az államfő volt pártja, a liberális alakulat áll vesztésre, mégpedig a gyenge kétfejű vezetés miatt. A szocialisták ellenében és a migrációs, illetve orosz feszültség miatt is szükség lenne egy kiegyensúlyozó erőre – de vajon Iohannis képes lesz-e láthatóvá válni?
