Ezen kívül a Tăriceanu-féle Liberálisok és Demokraták Szövetségében is fellelhetőek magyar nevek. Ők azok az emberek, akik nincsenek tisztában azzal, hogyha valaki magyar, akkor nem lehet román is. A NLP nevében a nemzeti szó semmiképp sem vonatkozik a magyar nemzetre. Cziprián Kovács Loránd tanár úrtól, Szőcs Levente polgármestertől és társaitól csak annyit kérdeznék: hány román nemzetiségű jelöltet tudnak felsorolni a magyar pártok listáiról?
De térjünk a magyar pártokra. Az RMDSZ, legnagyobb érdekvédelmi szervezetünk 26 éve sikerrel védi a román állam érdekeit, ha kell, velünk szemben is. Markó Béla pár évvel ezelőtt azt mondta, hogy az RMDSZ legnagyobb sikere, hogy Románia bejutott a NATO-ba és az Európai Unióba. Nem Székelyföld autonómiája, sem a kolozsvári Bolyai-egyetem, sem a magyar orvosképzés Marosvásárhelyen, a magyar utcanevek pénzbírság nélkül... A mostani jelszó a Biztonságot a közösségnek! Erről legtöbbet azok tudnának beszélni, akiket megbüntettek, mert március 10-én felvonultak Marosvásárhelyen, meghurcoltak, mert gyászlobogót raktak ki december 1-jén, vagy mert egy színmagyar gyermektáborban nem írták ki románul is a menüt.
Az utóbbi időkben kezdtük igazán megtudni, hogy mit is jelent az RMDSZ vezetőségének a közösség. Amióta kiszivárgott, hogy mire költik a román államtól kapott, a magyar közösségnek szánt pénzeket. Most látjuk, milyen közösségről van szó. Olyanról, amelybe nem tartozik bele Beke István és Szőcs Zoltán, de egyetlen RMDSZ-en kívüli magyar polgármester sem. Itt jön be a Tamás Sándor receptje, amelyről a Biró Zsolt „őszödi beszédéből” szereztünk tudomást. Egyszerű: ezeknek a helységeknek nem adunk pénzt vagy nagyon keveset adunk, de számon kérjük, hogy miért nem haladnak. A közösségen kívül rekedt a Székely Nemzeti Tanács is.
De bármit is mondjanak vagy tegyenek az RMDSZ politikusai, úgyis megkapják azt az öt százalékot, ami nekik elégséges, hogy tovább folytassák „áldásos” munkájukat. Ezt nehéz megmagyarázni, de segít, ha valaki olvasta a Háromszék március 11-i számában Zsigmond Sándor írását. Először elsiratja az RMDSZ-t, amelyet „végleg szét akarnak verni” kritikusai, majd azt kérdezi: „mit teszünk a he­lyébe?! A FIDESZ erdélyi leányvállalataiként futó magyar pártocskák tehetségtelen karrieristáit?!” Zsigmond úr elismeri: „lehet azt mondani, hogy a szervezet renegát, korrupt és megalkuvó, de ettől még az erdélyi magyarok több mint kétharmada benne bízik”. És a végén levonja a szomorú következtetést: „Mindezek után én mégis elmegyek és rányomom még egyszer (...) a pecsétet erre a hervadt tulipánra.” Ez a szöveg annyira szívből jövő és annyira jellemző az átlag szavazóra, hogy akár zsigmondsándor-szindrómáról is beszélhetünk. Épp ezért nem megyünk semmire...
Az MPP választási jelszava A magyar lelkiismeret. Milyen is ez a lelkiismeret, ha Biró Zsolt „őszödi beszédére” gondolunk? Tele spágával és recepttel... A Magyar Polgári Párt 2008-ban szép reményekkel indult a helyhatósági választásokon, és az eredmény is biztató volt. De ahogy jött, úgy el is tűnt, mert Szász Jenő alapító elnök bizonyára úgy gondolta: „én csináltalak, én ütlek agyon”. Művét Biró Zsolt teljesítette be azzal, hogy az MPP-t visszarakta oda, ahonnan kijött: az RMDSZ-be. És ezzel be is fejeződött ennek a pártnak a története.
És itt van az Erdélyi Magyar Néppárt. Ennek már csak a tiszta lap maradt, mert még esélyt sem adtunk neki. Az EMNP sajnos olyan időszakban jött létre, amikor már Szász Jenőék lejáratták még a gondolatát is annak, hogy az RMDSZ-en kívül is lehet romániai magyar politizálás. A 2008-as remények hamar szertefoszlottak, és az átlagos magyar választó már attól is felháborodik, ha említik neki, hogy van más magyar párt is az RMDSZ-en kívül. A másik bűne az EMNP-nek, hogy nincs karizmatikus vezére.
Helyhatósági választások lesznek nemsokára. Mindenki válassza azt, akit rátermettnek tart, hogy a magyarság ügyét hosszú távon szolgálja is.

Lepedus Gyula