Nem lehet megrendezni az önkormányzati választások napjára kiírt helyi népszavazásokat, az alkotmánybíróság tegnap alaptörvénybe ütközőnek minősítette a kormány erről szóló sürgősségi rendeletét.
Több település egyesüléséről, illetve különválásáról írtak ki helyi referendumot június 5-ére abban a reményben, hogy így sikerül meghaladni az egyébként nehezen elérhető ötvenszázalékos érvényességi küszöböt. A legnagyobb tétje a Nagyvárad és Váradszentmárton egyesüléséről harmadik alkalommal kiírt népszavazásnak lenne. A nagyváradi liberális többségű önkormányzat a Váradszentmártonhoz tartozó Félixfürdő és Püspökfürdő bekebelezésében érdekelt. A tavaly májusban és júniusban megrendezett első két népszavazáson Váradszentmártonon el is fogadták a települések egyesülését, de Nagyváradon egyik referendumon sem volt meg az érvényességhez szükséges részvételi arány. A nagyváradi magyarság ellenzi az egyesülést, mivel azzal a jelenlegi 24,5-ről 22 százalékra csökkenne aránya a városban, közel kerülve a 20 százalékos küszöbhöz, amely alatt elveszítené az anyanyelvhasználat jogát a helyi közigazgatásban. Az alkotmánybírák nem vitatták, hogy hasznos lenne az önkormányzati választások napján megrendezni a helyi népszavazásokat, azonban szerintük semmi sem indokolja azt, hogy emiatt a kormány sürgősségi rendelettel módosítsa a népszavazási törvényt.