A kórházigazgatók is részesültek a fertőtlenítőszerek beszállítására kötött szerződések értékéből – derül ki egy újabb tényfeltáró anyagból, mely villámgyorsan bejárta tegnap a román médiát. Eközben a rendőrség újabb dokumentumokat foglalt le a Hexi Pharma bukaresti székhelyén, az autóbalesetben elhunyt tulajdonos volt felesége pedig azt állította, Condrea a Román Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) ügynöke volt.
A Hexi Pharma-botrányt kirobbantó Cătălin Tolontan újságíró egy bukaresti sürgősségi kórház főorvosára hivatkozva tegnap arról számolt be, hogy a kórházigazgatók a szerződések értékének 30 százalékát kapták, ha a Hexi Pharmatól rendeltek fertőtlenítőszereket, ebből az összegből az őket támogató politikai pártokat is ki kellett fizetni. Az illető főorvos szerint szinte mindegyik fertőtlenítőszer-gyártó cég csúszópénzt adott azért, hogy az ő termékeit használják az adott kórházban, a Hexi Pharma azonban – melynek a termékei köztudottan silány minőségűek voltak – az átlagos csúszópénzek dupláját is hajlandó volt kifizetni. A neve elhallgatását kérő főorvos elmondása szerint már a kórházhoz kerülésekor értesült a széles körben ismert gyakorlatról, és évek óta várt arra, hogy beszámolhasson a beszerzésekkel kapcsolatos kórházi korrupcióról. Mint kifejtette, a Hexi Pharma elsőként a neves Cantacuzino Intézet vezetőségét „vette meg”, ugyanis az ott végzett laboratóriumi vizsgálatok eredményeivel igazolta termékei megfelelő voltát.
A rendőrség tegnap reggel újabb házkutatást tartott a Hexi Pharma bukaresti székhelyén, ahol a bűnvádi vizsgálathoz szükséges dokumentumokat foglalt le, miközben Flori Dinu, a cég főigazgatója a sajtónak úgy nyilatkozott: nem véletlen, hogy a Hexi Pharma-botrány akkor tört ki, amikor a cég a külföldi piacon készült terjeszkedni. „Amikor erőre kapsz, sokak számára kényelmetlen leszel” – értékelte a helyzetet a céget áldozatként feltüntető igazgató.
Eközben a napokban autóbalesetben elhunyt tulajdonos, Dan Condrea volt felesége, Laura Georgescu tegnap bírósághoz folyamodott közös gyermekük hatósági védelme érdekében, ugyanis válásuk után az apa nevelte a gyereket. A bukaresti törvényszéken a nő furcsa nyilatkozatot tett, miszerint volt férje a Román Külügyi Hírszerző Szolgálat ügynöke volt, és emiatt folyamatos megfigyelés alatt tartotta a SIE és a CIA is. Ehhez képest furcsa, hogy az üzletember halála előtti órákban egyetlen térfigyelő kamera sem rögzítette az autóját, így pontosan nem lehet tudni, hogy honnan érkezett a halálos baleset helyszínére.