Tízéves az őszödi beszéd

2016. május 27., péntek, Világfigyelő

Magyarország rendszerváltás utáni történetének egyik legsötétebb napja az volt, amikor Gyurcsány Ferenc elmondta az őszödi beszédet – mondta a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) közjogi kabinetjének vezetője a beszéd 10. évfordulója alkalmából tartott sajtótájékoztatójukon tegnap Budapesten.
 

 

Lomnici Zoltán közölte: az akkori miniszterelnök elismerte, hogy kormányzásuk a választók átverésén alapult, és végighazudták az azt megelőző másfél-két évet. Ugyanakkor a „balliberális oldal által elhazudott választás után” arra is rávilágított, hogy kormányzásuk milyen katasztrofális következményekkel járt – tette hozzá. 2006 sebeit, a „szemkilövős rendőrtámadást”, a békés demonstrálók meghurcolását a mai napig nem sikerült elfeledtetni. Lomnici Zoltán hozzátette, 2010 után morális rendszerváltásnak is be kellett következnie. Heizler Norbert, a CÖF-CÖKA országos koordinátora arról szólt, hogy az ország eladósítása és a gazdasági ámokfutás mellett nem feledhetjük azt a morális rombolást sem, amely Gyurcsány Ferenchez köthető. Közölte, a balliberális miniszterelnök az őszödi beszéddel – amelyet szerinte hazugság szenvedélyes igazságbeszédnek beállítani – azt is bizonyította, hogy alkalmatlan bármilyen közéleti szerepvállalásra, mert rombolja a demokráciát. Ezzel szemben Gyurcsány ma is kérkedik a beszédével – fogalmazott.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 709
szavazógép
2016-05-27: Belföld - :

A botrány folytatódik

A kórházigazgatók is részesültek a fertőtlenítőszerek beszállítására kötött szerződések értékéből – derül ki egy újabb tényfeltáró anyagból, mely villámgyorsan bejárta tegnap a román médiát. Eközben a rendőrség újabb dokumentumokat foglalt le a Hexi Pharma bukaresti székhelyén, az autóbalesetben elhunyt tulajdonos volt felesége pedig azt állította, Condrea a Román Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) ügynöke volt.
 
2016-05-27: Belföld - :

Román–magyar kerekasztal

A regionalizmusról és az önkormányzatiságról rendeznek román–magyar kerekasztalt holnap Kolozsváron. A rendezvényt – az esemény Facebook-oldalának tanúsága szerint – Erdély legismertebb autonomistája, Sabin Gherman előadása nyitja meg.