Szél mondta: Hujj, hujj, hujj!
Nap mondta: Bujj, bujj, bujj!
Szél kergette,
utolérte,
jól megverte a napot;
megkergette,
utolérte,
jól megverte,
összetörte,
kék udvarból kiseperte,
kendőjébe bekötötte,
mondjátok meg: hova tette?
Zsebre tette a napot.
Zsebre tette? Zsebre ő!
Azért van most rossz idő.

Kis Klára csodálkozik

Jött a kis Klára: – Apu, adj pénzt!
– Majd holnap. – Most! irkára kell! –
Megnéztem még egyszer a tárcám:
– Sajnos, nincs. – Ő nem hitte el:

– Nincs egy pengőd? ugyan, ne viccelj! –
és hangosan fölnevetett:
– Irkára kell, hát hogyne volna!
– Kéne, de ha nincs, hol vegyek?

– No, majd anyu retikülében! –
villant fel ekkor a szeme.
De a retikülben se volt pénz:
– Ilyet még nem láttam sose, –

szólt méltatlankodva a kislány,
s ahol valaha pénz akadt,
eredménytelen húzogatta
sorra mind a fiókokat.

– Csakugyan nincs – suttogta végül,
aztán kitört keservesen:
– Egy rendes házban legalább száz
pengő mindig kell hogy legyen!

– Úgy… száz pengő… – mondtam, mulatva
és ő folytatta: – Úgy bizony,
hiszen mi nem vagyunk szegények! –
Ezt hajtogatta makacson,

majd elhallgatott, gyanakodva,
hogy mégse rendes ez a ház
s szemében a szomorúságnál
nagyobb volt a csodálkozás.