Korniss Péter sepsiszentgyörgyi fotókiállítása a kultúra ünnepe térségünkben. Olyan esemény, mely a legjelentősebb kortárs magyar fotográfusok egyikét, annak képi és gondolati világát hozza Székelyföldre, karnyújtásnyira az itt élő emberektől. A tárlat, mely május 24. és június 22. között vendégeskedik a Lábas Ház kiállítótermében, kihagyhatatlan. Diákok számára tanév végi csoportos kiállításlátogatáshoz ideális helyszín, de ajánlható minden, a világ alakulását követő számára.
Mert a testben és lélekben örökifjú Korniss Péter – jövőben tölti egyébként a nyolcvanat! – életművének egy olyan szeletét hozta el Sepsiszentgyörgyre, mely pontosan a hagyományos paraszti kultúra, életforma változását, a globalizáció hatását követi. Egy folyamatot ábrázol, miként maga is vallja, melynek első képét 1967-ben készítette fotóriporterként Széken, a táncházban, s úgy érezte, azt a tiszta, érintetlen világot fényképezőgépével rögzítenie kell, s meg kell mutatnia Magyarországon is, ahol az jóformán ismeretlen volt. Ebből született a szinte fél évszázadot felölelő, a Korniss látásmódját, szemléletét gyönyörűséggel tükröző sorozat, melynek néhány fekete-fehér remeke látható most Sepsiszentgyörgyön. A kolozsvári születésű Korniss Péter nagyon rég Budapesten él, de most is az „erdélyi nyelvet” beszéli, és vérbeli, elkötelezett dokumentarista fotósként nemcsak az erdélyi változásokat követi, hanem a Kárpát-medence falvaiban élő románokra, szlovákokra, szerbekre is kíváncsi. A sepsiszentgyörgyi kiállításmegnyitó után Máramarosba indul, ott folytatja a fotózást.
Mert a munkáját feladatként tekintő Korniss Péter nem tudja és nem is akarja abbahagyni. Hosszú évtizedek óta fényképez, fotói nem csak azt a 49 évet ölelik fel, amelyet tükröznek sepsiszentgyörgyi képei. És kész van egy másabb, újabb anyaga is, melyről csak annyit árul el, hogy színes, és ugyanazt a paraszti világot ábrázolja, csak másképpen. A képek a budapesti Várfok Galériában – ez a kortárs művészeti intézmény karolta fel Korniss Pétert, és viszi fotóit a világba – már kiállításra készen állnak, jövőben tartják a bemutatót. Ha holnap meghalok, amit nyilván nem szeretnék, akkor sincs baj, jegyzi meg, nem túl szomorkodóan.
Mert Korniss Péter számára a derű, az örömre való képesség jelenti az egyik éltető- és hajtóerőt. A biztonságos családi háttér és a munka szeretete mellett, természetesen. Amikor ezekről a fogalmakról beszél, úgy érzi, e szavak már kopottak, ám mégsem: a nagyok, mint ő is, bizonyítják, e szavak és jelentésük mindenkor meghatározóak. Vallja, akkor teljesedhet ki valaki, ha azzal foglalkozik, „amiben hisz, amiről úgy gondolja, hogy fontos és ami ő maga. Ne kacsingasson irányokra, divatokra, trendekre, ne megfelelési kényszer vezesse, ne máshoz próbáljon igazodni a fotográfiában, a művészetben. Az a jó, ha az ember önmaga marad és a képei is önmagából eredeztetnek.”
Mert Korniss Péter, kinek Bartók Béla és szellemisége, tiszta forrása „mindig is igazodási pont volt és maradt”, hitelesen és alázattal igazolja: ez a járható út.
