Az elmúlt napokban Sepsiszentgyörgy volt Háromszék sportfővárosa, hiszen csütörtöktől vasárnapig itt rendezték meg a Sportnapok 2016-os kiírását. A hagyományos és nagy érdeklődésnek örvendő rendezvénysorozatnak ez volt a tizedik kiadása, és nyugodtan kijelenthetjük, hogy a szervezők kitettek magukért.
Továbbá csak reménykedni tudunk abban, hogy az eseménydömpingben mindenki megtalálta a kedvére való sporteseményt, és mindenki – a szervezőktől a résztvevőkön át a nézőkig – jól szórakozott. Mi azt tettük, hiszen megkíséreltünk minél több rendezvényen részt venni és százszázalékosan élvezni a Sportnapokat. Ahogy már megszokhatták, ez alkalommal is a lehető legtöbb eredményt próbáltuk begyűjteni; most ezek kerülnek terítékre a teljesség igénye nélkül:
OLIMPIAI SZÍNEK STAFÉTÁJA. Összesen 115 iskolás vett részt az idei Sportnapok első rendezvényén. A csapat váltófutásnak a megyeszékhelyi MSC-stadion adott otthont, és a következő eredménnyel ért véget: 1. Székely Mikó Kollégium (Szilágyi Abigél, Kánya Zakariás, Blága Gyopár, Szonda Gergő, Mátis Bence) 5:54.51 perc, 2. Sportiskolás atléták (Hubbes Mátyás, Rápolti Eszter, Jánó András, Alexandru Ifrim, Bálint Krisztina) 6:04.29 perc, 3. Birkózók I. (Szilágyi Roland, Nagy Anikó, Kuti Szilárd, Tóth Botond, Kertész Mátyás) 6:08.58 perc.
BARANTA ÍJÁSZVERSENY. A Vinca Minor Egyesület szervezésében idén is sor került a már hagyományos baranta íjászversenyre, amelyen a résztvevők egyes versenyszámban két korosztályban is megmérettettek. Volt mesteríjászat, íjász futárpálya és íjászpárbaj. A díjazottak: * gyerekek, mesteríjászat és íjász futárpálya: 1. Jónás Zsolt, 2. Jancsó Bálint, 3. Pénzes Szilárd István és Girás Arnold * felnőttek, mesteríjászat: 1. Simon Attila, 2. Gál Dávid, 3. Fejér András; íjász futárpálya: 1. Elekes Tibor, 2. Fejér András, 3. Gál Dávid; íjászpárbaj: 1. Lyukas Zokni csapata, 2. Lebegő Hamburgerek csapata, 3. A legszebbek csapata. A különdíjak: * legügyesebb íjász: Elekes Tibor (felnőtt) és Jónás Zsolt (gyerek) * legifjabb íjász: Pénzes Szilárd István.
KÉZILABDA. Szombaton a Vadász utcai sportterem adott otthont a 2006-ban született lány kézilabdázók Sportnapok Kupájának. A viadalon négy csapat vett részt. Az eredmények: Sepsi ISK Minik–Sepsi ISK Törpikék 22–23, Rm. Vâlcea-i KC I.–Rm. Vâlcea-i KC II. 1–7, Sepsi ISK Törpikék–Rm. Vâlcea-i KC II. 2–23, Sepsi ISK Minik–Rm. Vâlcea-i KC I. 26–2, Rm. Vâlcea-i KC I.–Sepsi ISK Törpikék 1–10, Rm. Vâlcea-i KC II.–Sepsi ISK Minik 4–18. A végső sorrend: 1. Sepsi ISK Törpikék 6 pont, 2. Sepsi ISK Minik 4 pont, 3. Rm. Vâlcea-i KC II. 2 pont, 4. Rm. Vâlcea-i KC I. 0 pont. Különdíjak: * legtechnikásabb játékos: Imre Johanna (Törpikék) * gólkirályok: Simon Johanna (Minik) és Imre Johanna (Törpikék) 24–24 góllal * legjobb kapus: Izabella Ion (KC II.).
AUTÓSPORT. Ha Sportnapok, akkor autós ügyességi verseny, és ez nem volt másképp idén sem, hiszen a sepsiszentgyörgyi Auto Crono 22. alkalommal szervezte meg hagyományos viadalát. A helyszín a Váradi József Általános Iskola udvara volt. Az eredmények: * nyílt verseny: 1. Szabó Botond (Csíkszereda/Daihatsu) 38.67 mp, 2. Ádám Róbert (Brassó/Dacia Logan) 46.16 mp, 3. Petru Răzvan Rotariu (Karácsonykő/Seat Leon) 46.54 mp; 1995–2006 év: 1. Ádám Róbert 46.64 mp, 2. Demeter Károly (Sepsiszentgyörgy/VW Golf III) 46.89 mp * 1400 cm3 alatt, junior: 1. Szabó Botond 38.80 mp * 1700 cm3 fölött: 1. Petru Răzvan Rotariu 46.92 mp, 2. Benkő Szabolcs Levente (Bölön/Audi A3) 47.64 mp, 3. Andreea Mădălina Munteanu (Karácsonykő/Seant Leon) 50.70 mp * 2000 cm3 fölött: 1. Szőcs Lóránt (Imecsfalva/WV Golf) 47.92 mp, 2. Bedő Barna (Sepsiszentgyörgy/BMW) 48.54 mp.
KISPÁLYÁS FOCI. Hat csapat részvételével szombaton rendezték meg a kispályás labdarúgó Barátság Kupát, amin 6+1-es összetételű alakulatok küzdöttek egymással ötméteres kapukra. A végeredmény: 1. Dorco, 2. Hortigála, 3. Aquaris, 4 VBK, 5. Amigo’s, 6. Milan.
LÁBTENISZ. Huszonegy páros és 23 játékos nevezett a hagyományos sportnapi vetélkedőre. A dobogósok: 1. Lakatos Mihály és Sipos Csaba (Marosvásárhely), 2. Vass Dezső és Balázs Barna (Sepsiszentgyörgy), 3. Ferenczi-Csibi György és Máthé László (Sepsiszentgyörgy).
SAKK. A megyeszékhelyi Szent György Lovag Sakk-klub vasárnap a Mihai Viteazul Főgimnáziumban versenyt rendezett, amelyen háromszéki, hargitai és brassói sakkozók ültek asztalhoz. A viadalt hétfordulós svájci rendszerben bonyolították le, játékosonként 15 perc+5 mp/lépés gondolkodási idővel. A végeredmény: * ifjúsági: 1. Mihály Zsolt (Székelyudvarhely) 4 pont, 2. Bege Csaba (Csíkszereda) 3,5 pont, 3. Sebestyén Dávid (Sepsiszentgyörgy) 2 pont * felnőttek: 1. Tamás Sándor (Korond) 6,5 pont, 2. Jakab Gábor (Farkaslaka) 5,5 pont, 3. László Zoltán (Sepsiszentgyörgy) 5 pont. (tibodi)
ÉRINTŐS RÖGBI. Nem mindennapi sportnak lehettek tanúi a Sportnapokra látogatók, hiszen vegyes csapatokba tömörülve bűvölték a rögbilabdát a lelkes gyerekek. Összesen hat csapat vett részt a tornán: Gaál Mózes Általános Iskola, Csíkrákosi Általános Iskola, Trefán Leonárd Általános Iskola, Mihail Sadoveanu Általános Iskola, Baróti Szabó Dávid Líceum, Marosvásárhelyi Juvenes Sport Klub. A rangsor: 1. Baróti Szabó Dávid Líceum és Mihail Sadoveanu Általános Iskola, 3. Csíkrákosi Általános Iskola, 4. Gaál Mózes Általános Iskola, 5. Marosvásárhelyi Juvenes Sport Klub és Trefán Leonárd Általános Iskola.
DUATLON. Idén 10. alkalommal szervezte meg az Alpin Sport Egyesület a Tri-Aluta Kupa névre hallgató terepduatlon-versenyt. 28 versenyző vett részt, és mintegy 40 szurkoló biztatta a sportolókat. A nagyszerű hangulat és a szép idő még jobbá tette a nehéz terep teljesítését. Eredmények: * 7–8 évesek, lányok: 1. Kádár Villő, fiúk: 1. Eduard Marin, 2. Fodor Mátyás-Eduárd * 9–10 évesek, lányok: 1. Cristina Marin, 11–14 évesek, fiúk: 1. Szőcs Dávid Örs * 15–17 évesek, fiúk: 1. Kovács Attila Tihamér, 2. Jancsó Gellért, 3. Demeter Zsolt * 18–30 évesek, lányok: 1. Borsós Mónika, fiúk: 1. Bács Loránd, 2. Miklós Károly, 3. Antal Norbert, 4. Balog Szilárd, 5. Cociş Alexandru-Petru * 31–40 évesek, lányok: 1. Stoian Cătălin, fiúk: 1. Péter Árpád, 2. Jakab Tibor, 3. Dragoş Matei, 4. Szőcs Attila, 5. Constantin Marin, 6. Mezei Csongor, 7. Fodor István Zsolt, 8. Lukácsi Róbert, 9. Kiss Bence * 41–50 évesek, fiúk: 1. Szőcs Loránd Lajos, 2. Ferencz Pál, 3. Szarukán László.
ASZTALITENISZ. A Topspin teremben is pattogott a labda, ahol 23 fiú és lány mérte össze tudását. Eredmények: * 8 évnél kisebb fiúk: 1. Lukács Balázs, 2. Cristian Viplas, 3. Kányádi Mihály * 8–11 éves fiúk: 1. Pál Ábel, 2. Tudor Perşa, 3. Lázár Jónás * 11 évnél nagyobb fiúk: 1. Robert Isar, 2. Jakab Norbert, 3. Ferenczi-Csibi Szabolcs * 8 évnél kisebb lányok: 1. Vargyasi Eszter, 2. Dénes Anna, 3. Vargyasi Emma * 8 évnél nagyobb lányok: 1. Teodora Simon, 2. Szabó Kincső, 3. Márton Eszter.
NOSZTALGIAMÉRKŐZÉS. A Sportnapok keretében Olt SC–Sepsi OSK nosztalgiamérkőzést rendeztek, ahol a 2003–2004-es idény II. ligás csapatának egykori játékosai, illetve a most másodosztályba jutó Sepsi OSK labdarúgói kétszer 30 percet játszottak. A találkozó első találatát az OSK középpályása, Mitra Szilárd szerezte, majd Hadnagy Attila révén egyenlített az Olt, és az utolsó percben Marian Ivan egy büntetőrúgást értékesített, beállítva ezzel a végeredményt. Olt SC csapata: Mátyás Endre, Medeşan Eugen, Gazda József, Orbán Ferenc, Sylvester Árpád, Botezan Cosmin, Todoran Marian, Gaál Kónya Árpád, Fodor Loránd, Fodor Róbert, Hadnagy Attila, Marian Ivan, Bokor János, Papp Sándor, Rusandu Lucian, Bujdosó Loránd, Bende Lajos. Sepsi OSK: Adrian Rusandu, Suciu Valentin, Mitra Szilárd, Veres Zsombor, Kertész Dávid, Szűcs Attila, Berecz Gyula, Alexandru Neagoie, Alin Babei, Jakab Róbert, Tankó Zsolt, Ambrus Sándor, Rendi János. Edzők: Andrási Alexandru, Polgár László, Rusandu Petre, Szabó Sándor.
KOSÁRLABDA. A hétvégén streetballversenyt is rendeztek, ahol mintegy 120 kosárlabda-kedvelő volt jelen, illetve három kategóriában nevezhettek a fiúk és lányok. Eredmények: * U12-es fiúk: 1. Sepsi Warriors, 2. Törtetők, 3. Pumák * U12-es lányok: 1. USA Pro, 2. 7812, 3. Greens * U15-ös lányok: 1. BABA, 2. Peace, 3. Dzseckik * U15-ös fiúk: 1. Labda Betyár, 2. Kakas „s” nélkül, 3. Warriors * open lány: 1. Top Squad, 2. No Name, 3. Puding * open fiúk: 1. Fail Army, 2. Helen és a fiúk, 3. Boszket Vagabond. (miska)