Szép lovaikat jól megülve, dolmányukban feszítve, rendezett sorokban vonultak Bölöntől Középajtán át Barótig a legnemesebb – és világszerte legismertebb – katonai örökségünk, a huszárság eszmeiségének őrzői, s elevenítették fel a szemnek és léleknek is igazán tetszetős toborzás mozzanatát. A Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület megmozdulása nem hagyta hidegen az érintett falvak lakóit: százával vonultak utcára, hogy megcsodálhassák a nyalka legényeket és a lovaktól nem tartó, nyeregbe szálló csinos lányokat, s örvendjenek a verbunkosok táncának, nevessenek az újoncokat rekcumoló őrmester szavain. A háromszéki huszárok legutóbb 2012-ben jártak toborozni Erdővidéken, de akkor nem minden településre jutottak el – szombaton és vasárnap pótolták elmaradásukat.
A hagyományőrzők szombat reggel Bölönben szerszámozták fel lovaikat, majd Nagyajta, Középajta, Miklósvár és Köpec következett. Az erős, hideg szél és esetenként jeges eső miatt nem kurtították útvonalukat, nem függesztették fel a vonulást, nem is tehették, hiszen ennél – szó szerint – viharedzettebbnek kell lennie annak, ki lóháton kívánja szolgálni a hazát. Becsületükre legyen mondva, a lovasokat szekéren kísérő mikójfalusi fúvósok is helytálltak, s a zord időjárás ellenére fújták az indulókat rendületlenül.
A köpeciek igyekeztek kitenni magukért, ezért kisebb küldöttségük már a faluhatáron kívül fogadta a huszárokat. Idős Benedek Pál lováról üdvözölte a népes csapatot vezető Kádár László hagyományőrző huszárőrnagyot és Jakab Kevend hagyományőrző huszárkapitányt, a székely ruhába öltözött modern markotányosnők pálinkával és kaláccsal kínálták a sereg tagjait.
Köpec központjában, a művelődési ház előtti téren sorakoztak fel a huszárok, s álltak elő a soraikba kívánkozó legények. Az őrnagy még úgy-ahogy, kesztyűs kézzel bánt az igencsak vékony dongájú legénykékkel, de az őrmester nem kímélte „lelküket.” Mint mondotta, meggyőződése, a legénykék édesanyjuk segítsége nélkül még felöltözni sem tudnak, aztán a lovakhoz való viszonyukról – tudják-e, hogy elöl harap és hátul rúg? – érdeklődött, közben kulacsából megitatta őket, megvizsgálta, tudják-e, melyik a bal, illetve jobb kezük, s hát lépni tudnak-e, aztán hogy a szebbnek is jobban tetszedjenek, mundért is kaptak a vállukra. Az őrnagy kérdésére, hogy megfelelnek-e, a morcos hadfi úgy vélekedett, látott már rosszabbakat is, mint a jelenlevők. A legények ezt követően tudták meg, ha ittak a király borából s felvették a mundért, tekintsék magukat három esztendőre elkötelezve.
A huszárokat köszöntötte a falut a városi testületben képviselő Bíró Béla Dávid, aki úgy fogalmazott, csodálatra méltóak azok az emberek, akik vállalták, hogy a huszárok életformáját megőrzik és átörökítik. Tamás Sándor megyeitanács-elnök örömét fejezte ki, hogy Háromszék élen jár a hagyományőrzésben, majd a huszár és lova viszonyáról beszélt: sosem eszközként, mindig társként tekintettek a nemes állatra.
A toborzásról tanúskodó emlékszalag feltűzése után az eseményt végigkövetők vették körbe a huszárokat, hogy közelebbről is megcsodálhassák felszerelésüket, megsimogathassák fáradt lovaikat, parolázhassanak, közösen poharazgassanak, fényképeket készíthessenek. A huszárok az ünnepség végén nem mondtak búcsút azon nyomban a köpecieknek: az esti óráktól kezdve hajnalig bálban mulattak a daliák.
Vasárnap Olaszteleket érintve Felsőrákoson, majd Baróton mutatták meg a huszárok, valaha miként fogadták soraikba új bajtársaikat.
