Sok tinta elfolyt már, sok szó elhangzott azt vitatván, mi is a csíksomlyói Mária-búcsú igazi eredete, mely eseménytől, minek az emlékezetére, az Úrnak hányadik esztendejétől datálhatjuk igazán. A vitának egyre kevesebb a jelentősége, de egyre több és nagyobb annak, hogy mára az összmagyarság egyetlen tiszta, politikai felhangoktól mentes örömünnepe példa nélkül való gyülekezési alkalmává és színterévé vált. Mert lehet az, hogy a középkor alkonyán csak a csíki és gyergyói katolikusok fogadalmi és hálaadó ünnepe volt, később az összes székely katolikusé és csángómagyar testvéreinké, még később az Erdély-részi magyar katolikusságé, de mára immár ökumenikus összmagyar ünnep, és minden magyaré, anyaországiaké, felvidékieké, délvidékieké, kárpátaljaiaké, Nyugatra, messze Keletre szakadtaké, katolikusé és reformátusé, unitáriusé és evangélikusé egyaránt. És őszöreg megélemedetteké, erejük teljében leledzőké és fiataloké, gyermekeké. Mert itt jönnek össze legnagyobb számban a szétszórt és széttépett magyarság képviselői minden pünkösdkor Mária tiszteletére, Mária oltalmát, segítségét kérve és élvezve. Itt, a Nyeregben, a Salvator-kápolna közelében, a fölbuzgó somlyói borvizek felett, szemközt a székelyek szent Hargitájával, a kéttornyú Kegytemplomra látva, ahol a a napba öltözött Nagyasszonyunk szobra áll.

Hatalmas népünnep ez, megmaradásunk ünnepe, politikai sallangoktól mentes nagy nemzeti gyülekezés, a lélek kitárásának, felszabadításának, megtisztításának ünnepe, a fohász alkalma, a múlt, a régmúlt tiszteletének megélése és a jövendő igenlésének belülről fakadó kényszere.

Többet, sokkal többet kellene tanulnunk és megjegyeznünk ezen esztendőnként megadott, megadatott kegyelmi alkalomból, többet annál, hogy személyes jelenlétünkkel, áldozásunkkal letudjuk kötelezettségeinket nemzetünk iránt, s elhiggyük, hogy részvételünk feloldoz az esztendő miesnapjainak felelősségei alól. Csíksomlyó üzenetét és szellemét mindenüvé és minden napokra magunkkal kell vinnünk, s ennek az üzenetnek a nemzet életigenlését, az egységre és az összetartozásra való törekvését kell jelentenie. A jövő vállalását, a megújulást, a felemelkedést, a gyarapodást. Akik ebben nem hisznek, azoknak nincs érzésük, de nincs is keresnivalójuk a csíksomlyói hatalmas zarándoklaton, ők sem a századok megpróbáltatásainak golgotáját, sem a reménység újra és újra való föltámadását meg nem érthetik és meg nem élhetik. Ők maradjanak csak az álságosan megszerzett hatalom kő- és vasfalai mögött, mert egyszer — és mindenkorra! — csak távozniuk kell onnan.

Pünkösd szentsége, mítosza és rejtélye abban is áll, hogy a Szentlélek Gyermeket küldött a megváltásra. Népünk, hitünk szolgálatára. A nemzet szíve Csíksomlyón dobban.