A hagyomány folytatódik. Vannak, akik továbbvigyék, fenntartsák, éltessék. Évről évre elballag egyik csapat a másik után, de amíg van gyermek, az iskola nem marad üres, és búcsúzni is fognak tőle. Egyesek éretten távoznak, mások pedig még lépkednek az érettség felé, magasabb fokozatot képviselő intézményben folytatják útjukat.
Nem ritka, hogy a már régebben elballagók némi nosztalgiával, szívesen térnek vissza bár egy ilyen esemény erejéig egykori iskolájukba. Nem csak olyanok, akiknek valamilyen rokonuk épp onnan búcsúzik...
Ahogyan tudjuk, a magyar élettérben immár 246 éve tart a selmecbányai kohász-tanulók kezdeményezésének ápolása. Bár eredetileg német városokból származik a szokás – Heidelbergből, Jénából, Lipcséből, csakúgy, mint a közismert diákdal, a Gaudeamus igitur –, 32 évvel a kohászok után az erdészek is átvették, meghonosították. A latin szöveg, a dal eleje hozzávetőleges magyar fordításban: „örüljünk, ifjak, fiatalok vagyunk, a messzi vénségig van még időnk az örömökre”.
A magyar, Ballag már a véndiák kezdetű nóta sokkal későbbi, és valójában egy operett betétdala. Az iglói diákok címmel 1909-ben tűzték először műsorra, a darab cselekménye pedig nagyjából két évtizeddel előbb játszódik.
Búcsúzáskor, az épület, a termek végigvándorlása alkalmával a dalnak két első versszakát szokták énekelni. A többi ötöt nagyon kevesen ismerik. Nem jellemző!
Farkas Imre szerzeménye elég időtállónak bizonyult, bár a szövegében szereplő filiszterről is kevesen tudják már, hogy valójában nyárspolgárt jelent. Sokaknak talán már ez sem mond többet...
Nemcsak a nyelv változott az idők folyamán, hanem az eseményhez kapcsolódó szokások nagy része is. De ez érthető, egy részük természetes. Mások ma a kedvelt és ismert dalok, a zene, a táncok, az ajándékok, bankettek, egyszóval a „körítés”. Persze örülünk, ha van, ahol ragaszkodnak a régi elemekhez, felelevenítésükhöz. A legalább részben megőrzött hagyományokat is nagyon tudjuk értékelni.
Minden változás, új szokás ellenére a dolog lényege még ma is ugyanaz: búcsú a rövidebb-hosszabb ideig az otthon szerepét is betöltő iskolától. Sokaknak pedig az érettséget jelentő életkor elérését jelképező eseménysorozat.
A „Gaudeamus” nyelvéhez igazodva, ma is búcsú az „alma matertől”. Hagyományosan általában ezt így emlegetik.
A magyar élettérben, napjainkban másfajta jelentőségük is van ezeknek az eseményeknek. Mert addig van és kell iskola, amíg van kiért fenntartani. Amíg egy iskolából ballagnak, és évről évre követik egymást a kilépő csapatok, az bizony a jelenlétnek, a folytonosságnak, a megmaradásnak is jele. Mutatja az igényt az anyanyelvre, tudásra, kultúrára. Azt, hogy vannak gyermekek, ifjúság, belátható jövő.
Legyen!
Diószeghy László
