Ötvenéves iskolai és 65 éves kortárstalálkozóra hívtak egykori iskolámba. A régi épület sokatmondó ma is. Akkor építette az unitárius egyházközség, amikor az állami iskolában kötelezően és hirtelen a román lett a tanítás nyelve. Ebbe az épületbe mentették a magyar anyanyelvű oktatást.
Egy ez a sok hasonló háromszéki közül, de mindenik emléktáblát érdemelne. Jó volt hallani a hazatérő tizenhét árkosi tanuló fél évszázadra visszanyúló vallomásait, eredményeiket a hagyományos osztályfőnöki órán. Volt abban minden: mosoly, öröm, halmozott sikerek, nehézségek sora, kiábrándulások, betegség, keserűség és gyász is, de ott bujkált a szülőfalu szeretete. Többen messzibb vidékről jöttek újra látni a szülőfalut, az egykori iskolát. A régi pedagógusok is vallottak magukról: az osztályfőnök Sztolyka Lajos, az óvónő Mihály Vilma, a tanítónő Papné Demeter Margit és a magyartanár Sztolykáné Virág Ilona. Virág, sok-sok terefere és régi történetek kaptak lábra. Virágkoszorút helyeztek Bíró Béla és Kölne Eszter árkosi temetőben nyugvó egykori osztálytársak, az elhalt tanítók, Tegző Sámuel, Duka Erzsébet és a Baka házaspár sírjára. Az unitárius közösségi házban fehér asztal mellett hangzott az ima, a pohárköszöntő és a zene. Életre kelt a mosoly és a vidámság, erősödtek a baráti szálak.
