Egri András akril képei egy transzcendens hatalom által berendezett földi világra mutatnak. Mértani alakzatokból épülő egyensúly veszi körül az emberi figurákat sejtető kontúrokat. A keresztény szimbolika és színek sötét tónusainak fénye az alkotó belső hangra figyelő hitélményét közvetíti.
Bardócz Lajos lendületes ecset- és szénvonásai feltörő energiákat, drámai élethelyzeteket és férfias karaktereket teremtenek. Lovas képei a tiszta ösztönt egy magasabb szellemi világ szolgálatába állítja és sorsvállalássá nemesíti.
Vdovkina Anastasia tűzzománcai az orosz ikonográfia hagyományának kortárs átértelmezését jelenítik meg. A hagyományos Szent György és összetett Totem maszkok mellett a tűzománccal életre keltett Szoros posztmodern tájképe lenyűgöz fenséges egyediségével.
Egri István zománcfestékkel és svarcolt technikával készült üvegfestménye a Szent Anna-tó legendáját életesíti.
Köllő Margit grafikáján Illyés Gyula idézetének számítógépes bevitele a kézi rajzba, egy madárszárny töredezett és felborzolt tollazatához társulva a művészsorsra utaló válaszkeresés.
Ásztai Csaba olajképei a visszaszivárgó festék útját követve alakítanak ki borongó lelkiállapotokat leképező érzékeny tájképeket.
Gaál András pasztellje a bálványosi hegyek ívét megőrizve vázol fel erdélyi tájból életre kelő szilárd életérzést. Olajképén a színek intenzív expresszionizmusa a felfokozott létérzékelést jeleníti meg. A tábor specifikuma, hogy minden évben egyik alkotóról készült arcképet mutatnak be. Az idén Gaál András Kosztándi Jenő festőről készített portrét. A kép egy elkapott pillanat, amely a befelé forduló és töprengő érzékenységet sugallja.
Kosztándi Jenő „Ó” Tanenbaum olajképe a szemétlapátra helyezett karácsonyfa-maradványokkal a fölöslegessé vált és kiüresedett értékvesztést jelzi. Az ünnep a szűk időkeretből kilépve értelmét veszíti.
Kosztándi B. Katalin A Katrosában akvarellje az életműben újszerű kékes árnyalatokkal a táj derengő érzékenységét, az őszi átváltozás keltette töprengést és a természet borongós lelkiállapotát jeleníti meg.
Kopacz Mária játékos szürrealizmusa életvidám lényeket, saját mitológiát teremt. Dominál a női sors reflexiója, és az abból adódó ironikus humor. A felülemelkedés könnyedsége a nagy játékos alkotó képzeletgazdagságát mutatja fel.
Simó Enikő egyéni technikájának op-artos fénye és tiszta formája a körforgásban megmutatkozó kozmikus kép variációit rendeli egymás mellé. A párhuzamos megsokszorozódás és a felnagyítás jelentésadó gesztusával kelti életre a harmóniavágyat. A befogadóból a dekoratív jelleg és a szabályos szépség erős koncentráló készséget vált ki egy befelé gyűrűző tiszta rend felismerésére.
Jakabos Olsefszky Imola színtanulmányain A sötétség metamorfózisának feltörő drámai erősségét a Nyári naplemente és a Tavaszi fények szelíd ragyogása egészíti ki. A színek és vonalak erőteljessége vagy éppen oldottsága a természet körforgására érzékenyen reagáló művész világlátását érzékelteti.
Szabó Árpád színek gazdag árnyalataival kelt életre felvázolható epikus mozzanatokat, ahol a tábor helyszellemére tett utalások érdekes felfedező játékba vonják be a képnézőt.
Deák M. Ria vegyes technikájú textilje a felhasznált anyagokból rétegek keresztmetszetét képezi le. Az ismétlődés végtelensége a bennünk és világban munkáló tapasztalatok és törvényszerűségek árnyalatait keresi.
Deák Barna kedélygazdag drótlenyomatai a kakaslét ábrázolásával felszabadító játékos derűt fűz férfi szerepeinkhez. A jó reggelt harsány és elrugaszkodott életöröme mellé A nagykép(ű) a kiszolgáltatottságát nem érzékelő öntelt szerepkör iróniáját társítja.
Orth István aquatinta grafikái a magas intellektus mércéjével teremtenek elvonatkoztató jelképeket korunk emberének létérzésére. A középpont megtalálása és felmutatása az alkotó harmóniavágyát és egy élhetőbb világ iránti igényét is jelenti.
Vajna László festményei a bálványosi kiállítások során évente új felfedezésre késztetik a nézőt. Idén az Életfa kép antropomorf (emberi fej) jellege finoman visszafogott színeivel, madaras árnyékaival és sorrendbe állított piros szemfoltjaival az életszeretet hatványozott érzését szabadítja fel.
Bartos Jenő akril Szfinxe a téma monumentális jellege helyett a törékeny, egyedi és finom vonású nőiség szépségét hozza. Grafikus vonalakkal húz megsokszorozódó kontúrokat, és a véletlenszerűt ruházza fel a megismételhetetlen egyszeri szépségével.
Márton Árpád pasztelljein az ember töretlen összhangban él a természet kozmikus ősrendjével. Színek érzelemgazdagsága a lélekben őrzött aranykor mítoszát puritán módon tárja fel. A képek etnográfiai képelemei túlnőnek a regionális utalásokon és egyetemes jelentést kapnak.
Kristó Róbert szénrajzai témaválasztásában kulturális tradíciókhoz kapcsolódnak. Szándékolt egyszerűségében a Trójai faló erezetének vázlata a kortárs alkotó művészi létezéshez való viszonyulása.
Daczó Enikő lefojtott szín- és formakészlete (fehér, szürke, fekete és arany/ a mindenséget vizionálja, e visszafogott festőiséggel is a teljesség érzetét keltvén.
Bajkó Attila 2 világ festményének aranyozott patinája a középpontba állított templom szakralitásával egyensúlyt teremt és tart fent a világszintek között.
Bandi Kati Ünnep hímezett textilképe egy tudatosan vállalt jelképtár felmutatása. A tradíció előtérbe állítása, a népviselet stilizált áttétele kultúránk szellemiségének elkötelezett követeként mutatja az alkotót.
Ásztai Csaba Fészek grafikája korunk kapcsolati hálórendszer-teremtésével írható le. A végtelenségig megsokszorozódott vonalak hálójában és útvesztőiben létezünk.
Jakobovits Márta merített papírból kialakított domborműszerű képei a részekre tagolt világ fájdalmasan szép esendőségét, és az idő egységét felszámoló jellegét emeli ki.
Petrovits István aktjai a tiszta ösztön és a szépségébe beleborzadó életörömet ragadják meg. A diófapác- és akvarellvázlatok a fiatal nő önfeledt és büszke szépségét sugározzák. Szobrai kis méretükben is a monumentalitás lehetőségét sejtetik.
Vetró András Ikarusz domborműve az erdélyi kisebbségi létbe gyökerező művész sorsvállalását tematizálja. „Kezünk nyomát hagyni a napban” vallja az alkotó, többek közt Bretter György szellemiségét is idézvén.
Éltes Barna faszobrai erőteljes felületeivel, nagyvonalú és karakteres megmunkálásukkal határozott és egyértelmű állásfoglalást mutatnak fel a tradicionális kultúrába ágyazott művészi sorsról.
Vargha Mihály Bálványosi boszorkány szobrához képzeletgazdagság, finom elegancia és lenyűgöző nosztalgia társul, amely egy valóságon túli világ varázslatával kápráztat.
Zsombori Béla Halhatatlanul mészkő szobra megmunkált és csiszolt felületével és kialakított konstruktív formájával is természetesnek hat, mintha a művész kiszabadította volna a tiszta formát a járulékos és másodlagos elemek kötelékéből.
Bálint Károly szobrai a mesterség legmagasabb fokán mutatják be a hagyományos alakábrázolás jelenidejűségét. Névtelen női portréja örökérvényű szépség.
Kövecsi-Kovács Imre Örökletes öröklő­dés szobra, miként Babits „valami szárnyas, fényes, páncélos, ízelt bogara”, a művészet öntörvényű és „nem kérdi, mire jó” rejtett jelképrendszerét jeleníti meg.
Sárpátki Zoltán szobrán a megmunkált anyag tiszta szépsége, a kialakított ornamentika stilizált könnyedsége és az összhang szépsége a lenyűgöző.
Balási Csaba és Nagy Lajos fotóin a géppel megörökített táj is lehet festészet. A táj nyújtotta esetleges impressziói mellett kiragyog az ember alakította környezet ritmikus ismétlődéséből adódó fennköltség is.
A kiállítás anyaga, ha teljességében nem is tükrözheti, jelentős betekintést nyújt az erdélyi magyar képzőművészeti élet értékvilágába. Az évente sorra kerülő tábor immáron reprezentatív gyűjteménnyel rendelkezik.

DEÁK FERENC