Egy királyfinak szándéka volt egy igen szép lányt elvenni. Neki nem kellett gazdag családból, csak hogy szép és okos legyen.
Elment tehát megnézni az országokat, hogy egy szép lányra találjon. Amint hallották, hogy az ifjú király utazik, mindenütt kivonultak tiszteletére. Egy faluban talált is egy szép leányra, aki a legszegényebb volt a faluban. Éppen a gulyás lánya volt. Azt mondta a leányzó:
— Hogy menjek én Felségedhez, mikor olyan szegény vagyok?
— Ne gondolj te azzal — feleli a király —, csak jöjj el hozzám oly feltétellel, hogy sohasem szólsz ellenemre.
Minden megtörtént. Nem is szólt sohasem ellenére a királynak, csak éppen akkor, mikor egypár paraszt utazott arra.
Ez így esett:
Az egyik paraszt ökörrel utazott, a másik lóval. A lónak az első állomáson egy éjjel csikója lett, és a csikó elment reggel az ökör után. Az ökrös ember nem akarta visszaadni.
Azért a másik elment panaszra a királyhoz.
A király azt ítélte, azé a csikó, aki után ment. Így hát a lovas embernek tüstént távoznia kellett. De a királyné, aki akkor a kertben hintázott, azonnal utánament, és azt mondta neki:
— Te szegény ember, a király majd elmegy az erdőbe vadászni, te meg vigyél magaddal egy hálót, és tedd egy tuskóhoz — és még egyebet is mondott neki.
Az ember megtette. A király, amint vadászni ment, meglátta, és megkérdezte, hogy mit csinál.
— Halászok — mondja a szegény ember,
— Hogy lehet a tuskónak hala? — kérdezte a király.
Erre azt feleli az ember:
— Úgy lehet a tuskónak hala, mint az ökörnek kiscsikója.
Mindjárt gondolta a király, hogy a felesége biztatta fel az embert. Azért elmegy, és azt mondja a feleségének, ki akkor a tornácon ült, hogy távozzék a házától, és menjen vissza apjához, a gulyáshoz.
A királyné azt mondja:
— Hát mit adsz nekem, édes királyom, emlékül, hogy eddig veled éltem?
— Amit akarsz, ami neked legkedvesebb, azt adom neked — feleli a király.
A királyné valami szert adott férjének az italába, amitől az elaludt. Akkor megparancsolta a kocsisnak, hogy fogjon be. A királyt is feltették a kocsira, s elvitték a királyné apjához, a gulyáshoz. Mikor a király felébredt, kérdezte, hogy hol van. Hogy miért hozták ide. A felesége ezt válaszolta:
— Én hoztalak ide, mert magad mondtad, hogy azt hozzam magammal, mi nekem a legkedvesebb; azért téged hoztalak ide.
A királynak ez nagyon megtetszett, visszavitte a feleségét, és holtig élt vele.
