Riportokat, publicisztikai írásokat és szépirodalmi műveket tartalmazó könyvei 1959-től kezdtek sorjázni, mintegy harminc önálló és egymaga jegyezte kötete jelent meg 1989-ig, vagyis évente legalább egy. Nem véletlenül írja róla az irodalmi lexikon, hogy ,,a legszorgalmasabb terepjáró író", a parodista szerint pedig ő az, aki ,,kenyerét riporterként keresi meg, egyes kritikusai és »ellenségei« viszont regényeiből élnek". (Zágoni Attila) E nagyszámú mű közül szerzőjét talán leginkább jellemző címe egy 1972-ben megjelent, riportokat és esszéket tartalmazó kötetnek van. A Magunk keresése ugyanis olyan sokat ígérő, mi több, programot megfogalmazó könyvcím, amely nem pusztán egyetlen író, de akár egy egész kisebbségi irodalom küldetését is magában hordhatja.
Ma is fel tudom idézni, a szerény külsejű s alig másfél száz oldalas Kriterion-kötet elsősorban címével hívta fel magára az akkori végzős középiskolás diák figyelmét, aki szülőfaluja vegyesüzletében (!) azon melegében meg is vásárolta azt, s amint olvasta a klézsei riportot, a Gábor Áron-, Báthori- és Bolyai-esszéket, valami belső hang azt sugallta, másokban is föl kellene erősítenie a szerző egynémely üzenetét, illetve el kellene mondania a könyv által benne ébresztett gondolatokat…
A könyv megjelenésének idején, az 1960―70-es évek fordulóján felfelé ívelő szakaszában volt a romániai magyar irodalom, a líra, a széppróza és dráma egyaránt ― alátámasztandó a mondottakat csak Szilágyi Domokos Sajtóértekezletét, Sütő András Anyám könnyű álmot ígér című írói szociográfiáját és Páskándi Géza drámáit említem ―, de a hangsúlyozottan társadalmi és önismereti töltetű irodalmi riport és szociográfia is, megszabadulván a dogmatizmus ideológiai korlátaitól, hitelessé vált, nagy érdeklődésnek örvendett. Ez utóbbi kategóriában Beke Gyögy munkái estek a legnagyobb súllyal a latba.
Nemcsak az egyes művek olvasatai, hanem olvasói is változnak az idő és hely függvényében. A Magunk keresésének egykori, mind a történelmi gyökerek iránt érdeklődő, mind a művészi újításra figyelő olvasója bizalommal forgatta Beke György könyvét, hiszen a szerző nemcsak a ,,fecsegő felszínt", de a mélységeket is érzékeltette riportjaiban, sőt, történelmi dimenziókat nyitott, a múlt jelennek szóló üzeneteit is megfogalmazta, amikor például a moldvai csángómagyarok kérdéséről írt klézsei riportjában. A könyv mai olvasója aztán a ,,magunk keresése" jegyében alakított írói szemléletmódhoz hozzákapcsolja a Makkai Sándor által jó negyven évvel korábban meghirdetett ,,magunk revíziója" szellemi, erkölcsi és lelki igényét, amit a szerző szerint a kisebbségbe került erdélyi magyarság nem kerülhet meg az 1920-as években, a Trianon-traumából föleszmélvén. Beke György címválasztásával arra intheti hát az olvasót, hogy az adott történelmi helyzettel való józan szembenézés és önvizsgálat, azaz a ,,magunk revíziója" előföltétele kell hogy legyen az egyéni és közösségi identitás megtalálásának, a ,,magunk keresésének". A ,,terepjáró író" tehát, akit a ,,magunk keresése" irányított hosszú írói pályája folyamán, figyelt azokra az eszméltető üzenetekre, amelyek a kisebbségi helyzet hőskorából érkeztek, sőt, választott könyvcímével is mintegy válaszolt az 1931-ben megfogalmazott ,,rímhívóra". A Makkai által megfogalmazott egyik legfőbb gondolat a kisebbségek kettős feladatára vonatkozik, miszerint a kisebbségek önfenntartásának egyetlen útja ,,a saját nemzeti tradícióin nyugvó, de adott viszonyaihoz képest önállóan fejlesztendő szellemi és erkölcsi élete, másrészt be kell látnia azt is (a kisebbségnek), hogy ez a kultúra nem lehet elzárkózó és elszűkülő, tehát halálra ítélt, hanem az anyaországénál, melytől elszakíttatott, mindenütt egyetemesebb, a humánum örök magaslatait jobban megközelítő és mélyebben emberi kell hogy legyen". (76―77.)
Beke Györgyben, magában az emberben is valamiként mindig azt a fajta nyitottságot érezhette a fiatal nemzedék tagja, amely sohasem felszínes és konjunkturális volt, hanem mélyen emberi, s ezt számomra mosolya és kézfogása mindig és mindenhol ― Háromszéken, Kolozsvárt vagy Budapesten ― hitelessé tudta tenni.
Az egy évvel ezelőtt elhunyt Beke Györgyre 2008. április 17-én emlékeztek Budapesten. A megemlékezésnek a Magyar Tudományos Akadémia Illyés Gyula Archívuma adott helyet, ahol a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága ― Anyanyelvi Konferencia és a Közdok Kiadó szervezésében bemutatták a Beke György emlékezete című kötetet. Ebben a kötetben kapott helyet Borcsa János itt olvasható írása.
