Igen-igen szomorú esetről kell értesítenem, édes nagyapókám, de azért ne ijedjen meg, mert szomorúbb eset ezrével történik. Jobban mondva, nem is szomorú, inkább kellemetlen: ugyanis Majmonidesz Matyi, aki ostoba utánzásaival szokott bosszantani engem, most november elsején a mi házunk lakója lett, s ott mindjárt az első nap az alábbi nadselű gondolatot, illetőleg csibészséget eszelte ki:
Szép őszi délután volt, beillett volna szeptemberi délutánnak is, s az alattunk levő kávéház udvara megtelt vendégekkel, akik a meleg őszi verőfényben iddogáltak, ki feketét, ki kapucínert, ki limonádét, ki meg édes pálinkát, mint például Prutyák bácsi is, akit én onnét ismerek, mert törzsvendége ennek a kávéháznak, s gyakran hallottam, amint egy másik bácsi így üdvözölte: Szervusz, Prutyák, vi géc? (Ez a vigéc, ha nem tudná nagyapóka, megmagyarítása a német wie geht es-nek, s magyarul annyit jelent: hogy megy?, vagyis hogy vagy?). Prutyák bácsi, mint rendesen, most is pálinkát rendelt, mégpedig jó nagy pohárral, de úgy elmerült az olvasásba, hogy meg sem kóstolta. Saját szememmel láttam ezt (tehát nem kitalálás), s azt is, hogy Majmonidesz Matyi kikönyökölt az ablakon, pont Prutyák bácsi fölött, s láthatóan nadselű gondolaton törte a fejét.
Kezdetben a gondolat tényleg nadselűnek látszott, annyira, hogy irigyeltem volna érte Majmonidesz Matyit, ha nem örököltem volna nagyapókától azt a jó tulajdonságot: ugyanis én sem ismerem az irigységet. Igen, a gondolat nadselűnek ígérkezett, mert Majmonidesz Matyi egy kis szivacsot madzagon egyenest a Prutyák bácsi poharába eresztett le, azt ott jól megitatta, de úgy, hogy egy csepp nem sok, annyi sem maradt a pohárban. Aztán, mint aki jól végezte dolgát, a pálinkával csordultig telt szivacsot szépen felhúzta. Ami igaz, igaz, ami nem igaz: hazugság, valóban kacagtató volt, hogy éppen akkor, amikor Majmonidesz húzta fölfelé a szivacsot, kacagott egész lelkéből Prutyák bácsi. No, gondoltam magamban, csak kacagd ki jól magadat, Prutyák bácsi, mert mindjárt le fog konyulni az orrod! De egyebet is gondoltam: le kellene kiáltanom, figyelmeztetnem Prutyák bácsit, hogy lopják a pálinkáját, már nyitottam is a számat, de hirtelen becsuktam: még azt fogja mondani Majmonidesz, hogy irigyeltem az ő nadselű gondolatát, s azért árultam el. Szóval: egyszerre irigynek és árulónak is nevezhetett volna. Hát hallgattam, és néztem, mint facsarja ki a szivacsból a pálinkát a pohárba, s képzelje, nagyapókám, mind egy cseppig meg is itta.
Hát, az így megvolt, ahogy volt, s mindennek e világon egyszer vége szakad, vége szakadt a Prutyák bácsi kacagásának is: itt volt az ideje, hogy megigya a pálinkáját. Az ám, itta volna, de fenékig üres volt a pohár.
– Hát ez mii? – kiáltott fel Prutyák bácsi, aztán haragosan szólította a pincért. – Hát ez mii? – ismételte a megjelent pincérnek. – Micsoda dolog ez? Maga nekem üres poharat hozott?
– Én? Üres poharat?
– Maga, maga, maga!
– Hallja az úr, engem ne gyanúsítson! Maga megitta a pálinkát olvasás közben, s most rám akarná fogni, hogy én üresen hoztam ide a poharat! Maga, maga – maga svindler! Fizet vagy nem fizet?
– Nem, nem, soha! – vágta ki Prutyák bácsi mennydörgő hangon.
Nosza, egyéb sem kellett a pincérnek, épp arra járt egy rendőr, azt bekiabálta, az meg nem sokat teketóriázott, Prutyák bácsit eltessékelte a kapitányságra.
S mit gondol, nagyapókám, mi lett a vége Majmonidesz csibészkedésének? (Mert én annak tartom az ő nadselű gondolatát.) Az lett a vége, hogy kisült a Prutyák bácsi igazsága, mert a Majmonideszék ablaka alatt a rendőri vizsgálat megtalálta a pálinkacseppek nyomát a falon, s az én hiteles értesülésem szerint a rendőr bácsi megtépte Majmonidesz bal fülét, Prutyák bácsi pedig a jobb fülét, így lelkem nagyapó, így. Más a nadselű gondolat, s más a csibészkedés.
A másolat hiteléül: Elek nagyapó
