Ő ugyanis egy kicsit mindent másképp csinál – és mégsem –, mint szerte a világban vándorló társai. Akik mindannyian megjárják a nagy kalandok helyszíneit, elvégzik a próbákat és elnyerik méltó jutalmukat, ám csakis a székely mesehős teszi ezt ennyire ízesen: „(…) megpillant egy szép völgyet, azon egyenest lefog, s ér egy nádfedelű küsdég házikót. Bemegy oda, hogy magát kinyugodja, mert meg volt bágyadva...” vagy „a vén király, amint ezt látta, mérgiben nagyot horkintott, osztég egyet-kettőt tátintott, földhöz ütte magát, s elment Földvárra deszkát árulni”, hogy kedved szerint le se tennéd a kötetet a kezedből.
A népmese visszavezet az ősi gondolkodáshoz, az élet forrásához, és minden benne van: mindaz, ami volt, mindaz, ami még lehet – tartja a mesekutató. És tapasztalja a meseolvasó – de  Kriza székely népmeséi (ha lehet ennél többet nyújtani) tovább is mutatnak. Nem véletlen a hatalmas, gondosan elvégzett munka, az aggodalom, majd a Vadrózsák megjelenése utáni számtalan vita, a két Vadrózsa-per: Kriza, mikor a székely folklór átfogó gyűjtését végezte saját útját járva, rendkívüli odafigyeléssel és nyelvészeti pontossággal igyekezett visszaadni az adott nyelvjárás jellegzetességeit. Így meséi, amelyeket „mintha száján pökte vóna ki egy széköly embör vagy asszonyembör-féle” (Gyulai Pálnak írt levelében fogalmaz így), a szándék és az eredmény szerint is a „székely nép észjárását, érzéseit és kifejezésmódját a maga valóságában jellemezik”.
Nem is maradhatott volna ki a Székely Könyvtár-sorozatból ez a gyűjtemény, amely ugyan csak egy szelete Kriza nagy ívű munkásságának, ám mély ásás: benne olyan alapművekkel, mint a Királyfia kis Miklós vagy éppen a Világhírű szép Borica szép éneklő madarai, a Csudamadár... S jó százötven év múltán emeljük kalapunk nemcsak Kriza gyűjtőmunkája előtt, hanem az előtt az érzékenység és tudás előtt is, amellyel gondozta ezeket a meséket, „arany galiczkába” csalogatva a „jótartásra érdemeseket”.

FARKAS KINGA