Gyakorlatilag tehát katonákat küldenek a balti államokba és Lengyelországba, továbbá katonai vezetőközpontokat hoznak létre más országokban. Márpedig a fokozott katonai jelenlét, az Európa-szerte növekvő katonai kiadások, az egyre intenzívebb fegyverkezés mind nagyobb biztonsági kockázatokról, bizonytalanságról, a boldog békeidők végéről tanúskodik, és óhatatlanul is a háború előszelét idézi.
Persze, ennek ellenkezőjét is meg lehet magyarázni. Hogy a nagyhatalmi ambícióit egyre gátlástalanabbul villogtató, a Krím félszigetet annektáló, Kelet-Ukrajnát destabilizáló Oroszország megfékezésére, elrettentésére szolgálnak a Kelet-Európába vezényelt zászlóaljak. Hogy a Moszkvától rettegő, az orosz haderőhöz képest elenyésző védelmi képességekkel rendelkező balti államok megnyugtatását, biztonságát, békéjét hivatott szolgálni a Varsóban elfogadott intézkedéscsomag. Minden bizonnyal így van, mégis inkább aggodalommal és nyugtalansággal tölt el bennünket a szomszédunkban vagy – a deveselui bázis révén – a Románia területén is egyre erőteljesebb katonai jelenlét. S bár az kétségkívül megnyugtató lehet, hogy az Amerikai Egyesült Államok, a világ vezető nagyhatalma, továbbá a legerősebb katonai szövetség, a NATO védelméről biztosít – azért az mégiscsak határozottan jobb lenne, ha nem kerülnénk olyan helyzetbe, hogy ezt meg is kelljen tenniük.
E tekintetben számunkra, Kelet-Európában, Oroszország közelében élők számára különösen fontos, miként alakul Moszkva és a Nyugat viszonya. Annál is inkább, mert – noha nehéz az ilyesmit rangsorolni, de – akad bőven olyan biztonsági kockázat, amely nagyobbnak tűnik, mint az orosz nagyhatalmi ambíciók, például a terrorizmus, az iszlám szélsőséges mozgalmak térhódítása. Ezek ellen pedig könnyebb lenne Oroszország bevonásával harcolni, mint nélküle. Éppen ezért különösen fontossá válhat a NATO-csúcs zárónyilatkozatában elfogadott tétel, mely szerint az észak-atlanti szövetség értelmes párbeszédre törekszik Moszkvával. A NATO–Oroszország Tanács közeljövőben esedékes ülése után talán többet tudunk majd arról, hogy ezt a kijelentést komolyan gondolták-e, vagy nem több afféle diplomáciai fogásnál.
Annyi biztosnak látszik, hogy a Nyugat és Oroszország viszonyának alakulását – tehát saját biztonságunkat is! – döntően befolyásolja majd az idei amerikai elnökválasztás kimenetele, a Barack Obama után következő elnök külpolitikája.