Semmi sem változik, nem is változhat, hisz ugyanazon módszer, tankönyvek szerint oktatják ma is a románt, mint tíz vagy húsz éve, nem módosult a követelményrendszer annak dacára sem, hogy öt esztendeje immár törvény biztosítja a lehetőséget, és az alternatív tantervek is elkészültek.
Döbbenetes, amikor a zord valóságot politikusaink is felismerik, ahogy tette ezt a hétvégén Borboly Csaba, aki annak az RMDSZ-nek egyik vezető egyénisége, amely néhány éve hatalmas vívmányként ünnepelte az új tanügyi törvényt, többek között éppen az alternatív románnyelv-oktatás bevezetése okán. Mindez 2011-ben történt, azóta több ízben kormányon volt a szövetség, folyamatosan államtitkára van a tanügyi tárcánál, ám ez a fogas kérdés megoldatlan maradt. Király András – a tanügyminisztérium kisebbségi oktatásért felelős magyar államtitkára –  minden megkérdezéskor elismételi: folyamatban az ügy rendezése. Pedig még az elemisták esetében is ott a szépséghiba, módszertan, tanterv ugyan létezik, de a harmadikosok román könyve két éve, a negyedikeseké egy éve késik. Az RMDSZ-es államtitkár pedig cseppet sem tűnik elégedetlennek, újabb és újabb, mind távolibb időpontokat jelöl meg, a legfrissebb változat szerint valamikor 2017 után kezdenék meg a sajátos tantervek fokozatos bevezetését.
Nehéz eldönteni, a közöny vagy a tehetetlenség miatt késik ennek az oly sok, elsősorban a Székelyföldön és a tömbben élő magyar gyermek számára fontos kérdésnek a rendezése. Tizenkét éven át nyúzzák a román nyelvet, kínlódnak a nehéz irodalmi szövegek bebiflázásával, de érettségi után többségük még egy üzletben is alig boldogul. Rengeteg befektetett energiával alig érnek el eredményt, s míg angolul majd mindenikük jól beszél már X–XI.-es korára, román környezetben meg sem mernek szólalni. És mivel kínlódásuknak alig van látszatja, megutálják a nyelvet, az országot, s távoznak, ahogy lehetőségük adódik, jobb pénzért, jobb nyelven építgetik életüket.
A magyarság képviseletét felvállaló, sikereiket sűrűn hangsúlyozó politikusaink esetében az ilyen és hasonló gondok évente egyszer-kétszer kerülnek napirendre, s míg saját gyermekeik, unokáik nem ütköznek ugyanezen akadályokba, eszükbe sem jut, hogy ez is ott tornyosul a megoldatlan kérdések sorában. Mintha nem fognák fel fontosságát, tétjét. Nem is veszik tudomásul, hogy minden újabb elvesztegetett esztendővel tovább szaporodik azok száma, akik nem indulhatnak román társaikkal egyenlő eséllyel az életben.