Lovagolnak, csapatokban játszanak, vetélkednek, belemerülnek a kézműves-foglalkozásokba, kirándulnak éppolyan hangulatban, mint a többi gyermektáborban, de amikor közeledik az étkezés ideje, mindenki előveszi a vércukormérőt, ellenőrzi cukorszintjét, majd ennek függvényében inzulint adagol. Ezen a héten harminc Kovászna, Hargita és Maros megyei cukorbeteg gyermek a Benedek-mezei tábor lakója, akik a játék, a szórakozás mellett a diabéteszes életmód mikéntjét tanulják.
A marosvásárhelyi Hajdú Tímea tizenegy éves kislányát kísérte el a táborba, először vannak ilyen közösségben. „Magas vércukorértékeket mérünk, tanulni jöttünk, és azért, hogy a kislányom együtt legyen más cukorbetegekkel, hogy érezze, nincs egyedül ezzel a bajjal, mások is vannak hasonló helyzetben.”
A sepsiszentgyörgyi Balogh Zita tizenöt éves fia tavaly egyedül volt a táborban, idén édesanyja is elkísérte. „Tapasztalatot akarok cserélni más szülőkkel, halljam, mit hogyan oldanak meg, de tanulunk egymástól sütni, lekvárt főzni. Fiam szempontjából pedig a legfontosabb, hogy látja, ő nem valami csodabogár, itt együtt lehet hasonló sorsú gyermekekkel. Aránylag jó vércukrokat mérünk, de bárhogy odafigyelünk, időnként vannak túlságosan magas és alacsony értékek is. Itt sokat tanulunk, a táborban ismertem meg az állandóan mérő szenzort is.”
Jakab Tímea Fenyédről érkezett, másodszor vesz részt a Kovászna Megyei Cukorbeteg Gyermekek és Fiatalok Egyesülete által szervezett életmódtáborban, tanulni jött, de segítőként is beáll a programokba. „Itt mindenki segítőkész, ha nem jó a vércukrom, segítenek kiigazítani, válaszolnak az ezzel kapcsolatos kérdésekre.”
Valóban így van, Sidó Zita és Réman Éva asszisztensek a diabéteszes lét tapasztalatai és a sok képzés alapján szinte mindenre tudják a választ, dr. Halmágyi Ildikó diabetológus pedig naponta követi a gyermekek vércukor-statisztikáját, és szakmai tanácsokkal látja el őket és a jelen lévő anyukákat. Bodoki Andrea pszichológus is beszélgetett egyik nap a szülőkkel, dr. Albert András szemorvos pedig minden gyermeknél szemfenékvizsgálatot végzett.
A táborvezetők lapunknak elmondták: az érintett családok meg vannak győződve, hogy ők mindent megtesznek gyermekük egészségéért, ami részben igaz is, de mégsem követik eléggé az élet változásait, legtöbben napirenden vannak a műszaki újdonságokkal, aki teheti, meg is vásárolja azokat, de nem biztos, hogy figyelnek arra, változtak az élelmiszerek, a jól bevált és megszokott kenyér sem biztos, hogy ugyanolyan, mint korábban, márpedig a szervezetbe bevitt szénhidrát és a pillanatnyi vércukorszint ismerete nélkül nem lehet tudni, hogy hány egység inzulinra van szükség. Az inzulin nem ellenség, a diabéteszes embernek olyan, mint a levegő, amelyből mindig annyit szippantunk, amennyire szükségünk van – tartják a szakemberek.
Az elmondottak rávilágítanak arra, nagy szükség van az ilyen táborokra, ahol néhány nap alatt pontosan kiderül, kinek miért nem sikerül karbantartania a vércukoregyensúlyát, mit kellene tennie helyreállítása érdekében, de az már az érintett családok felelőssége, hogy lépjenek is a szakemberek által javasolt irányba.
