Demeter J. Ildikó
Tetszik vagy sem a választóknak, a politikai osztály ugyanaz, mint tavaly és tavalyelőtt volt, amilyenné két és fél évtizednyi eredeti demokrácia alatt vált: a legnagyobb mértékben felelőtlen, hozzá nem értő, önös érdekeiért mindenre képes, az embereket semmibe vevő, lenéző, cinikus, korrupt, léha és megbízhatatlan társaság; ezen az általános és jól megérdemelt megítélésen pedig nem enyhít, hogy akadnak tisztességes, felkészült személyek is mindenik pártban. Ők ugyanis nem látszanak sehol, és nem elég, hogy nem ártanak: nem is igen használnak, inkább csak a reményt tartják ébren.
Lehet arról álmodozni, hogy az őszi választások után jobb parlamentünk, stabil kormányunk lesz, de erre igen kevés az esély. Noha a romániai állampolgárok a 2014-es elnökválasztáson és a kormány bukásához vezető 2015-ös tiltakozásokon is nagyon világos üzenetet fogalmaztak meg azok felé, akik az országot irányítják, ennek kevés foganatja volt: a legnépszerűbb szociáldemokrata párt jogerősen elítélt elnökét készíti a kormányfői tisztségbe, a demokratákkal két éve egyesült liberálisok még mindig nem tudnak komolyan vehető programot felmutatni (egykori szövetségeseik bírálata a párton belüli tétovázásra nem orvosság), az új, elvileg tiszta lappal induló kisebb pártok megerősödésére várni pedig hiú remény. Monica Macovei – megalakulásakor még ígéretes – szervezete visszacsúszott az ismeretlenségbe, a jóval karizmatikusabb Traian Băsescu új csapata, a Népi Mozgalom Pártja sem tudott kitörni a fővárosból, és épp most lőtt magának egy visszhangos öngólt a haladáspárt bekebelezésével.
A nemzeti érdek jelszava alatt masírozó tömörülés valójában a hatalomhoz akart bármi áron hozzáférni, és mivel alapítója, a tavaly még egymilliós létszámú pártról álmodó volt kormányfőhelyettes, Gabriel Oprea ma már több korrupciós ügyben is gyanú alatt áll, az innen-onnan verbuvált tagok természetesen oda húzódtak, ahonnan közelebb kerülhetnek a húsosfazékhoz. A maradékkal Valeriu Steriu megpróbált bevágódni a jobb- és a baloldalon is, de a nagyobbak lerázták, csak a volt államelnöknél találtak nyitott kapukra. Ezzel Băsescu sikeresen elriasztotta magától azokat, akik még bíztak abban, hogy a nagy játékos hozzájárulhat a közéleti erőviszonyok kiegyensúlyozásához. A pártfúziók nem sikeresek Romániában, és ez a – részben arctalan, részben nagyon is hírhedt egyénekből álló – csapat nemigen méltó a bizalomra.
Akkor ki marad? A kilencvenes években még voltak olyan románok, akik az RMDSZ-re szavaztak, mert hozzáértő és korrupciótól mentes párt hírében állt. Ma már sok magyar is elfordult a szövetségtől, amely az ötszázalékos parlamenti küszöbön billeg, de már évek óta súlytalanná vált a román politikában, a papíron kiharcolt közösségi jogokat sem tudja érvényesíteni.
Sajnos, rosszul állunk, még reményeink is egyre szűkülnek.
