...egy ilyen megátalkodott magyar nacionalistában mégse bízzunk meg végérvényesen – folytatnám a címben megkezdett mondatot a magam szavaival a szeku ki nem mondott, de később valósnak bizonyult véleményéről. Hogyan, milyen előzmények után tűnt el az operatív nyilvántartásból „Pescaru Teofil” (azaz Puskás Lajos)?
Édesapámat 1959-ben megfosztották az 1944. augusztus 23-a előtti nyugdíjjogosultságától. Ez a civilizált világban ismeretlen gazemberség (tanár, majd kollégiumi igazgató volt 1925 és 1944 között) mindenkit mélyen felháborított. Akkor hagyták a tengődés határán, csupán 15 év munkaviszony elismerésével, édesanyánkkal megélni, amikor mi börtönben voltunk, és nem lehettünk segítségükre. Tanítványokat vállaltak, és minden tantárgyat oktattak – miután előbb ők maguk megtanulták –, így pótolva a megélhetéshez sem elég egyetlen nyugdíjat. „Marin” informátor révén az államhatalommal szembeni „pozitív megnyilvánulásait” tudomásul vette a szeku. Valóban elégedett volt édesapám, amikor 1964 karácsonyán – kérvényezésére – visszaállították a teljes munkaidős, jóval nagyobb nyugdíját.
Úgy vélték, hogy „ad acta” tehetik a „Pescaru Teofil”-dossziét, azaz elhelyezik a C betűvel jelölt irattárukba, és gyakorlatilag megszüntetik a követését. (Az 1-es szövegnél a „problema nr. 19” jelentése: „nyilvántartott magyar nacionalisták”, szám szerint 19-en, nevesítve egy másik dokumentumban.)
Hogy megszűnt-e édesapám megfigyelése? Nem. A megfigyelési „szünet” csak abban nyilvánult meg, hogy a „Marin” fedőnevű informátor most mint forrás („sursa”) szerepelt, ami a szeku gyakorlatában alkalmi jelentéseket, és nem naponta történő követést jelentett.
Puskás Lajos sohasem élvezte a politikai rendőrség bizalmát. Amikor 1968-ban Magyarországra utazott Ildikó húgom és családjának, valamint számos egykori tanítványának meglátogatására, a szeku jelezte kiutazását, és kérte szigorú ellenőrzését a vámnál (Biharpüspökinél), mivel feltételezték, hogy a családi krónikát ki akarja csempészni az országból (2. dokumentum). Különösen az foglalkoztatta mindvégig a Securitatét, hogy 1947-es, a szamosújvári lágerben töltött időszakról készített naplójegyzeteit nyilvánosságra hozhatja. (Bár 1947-ben ugyan királyság volt Romániában, de lényegében már a kommunista párt gyakorolta a hatalmat, hathatós szovjet „segítséggel”, úgynevezett „tanácsadók” révén.)
Aztán 1973. november 12-én újra beindították Puskás Lajos aktív megfigyelését, ezúttal a dossziét „Károly” titkosított névvel látták el. Ez a dosszié igen sok jelentést tartalmaz, hangsúlyosan egykori tanítványaival fenntartott kapcsolatai és a csángók magyar öntudatra keltésének ügyében magyarországiakkal együtt tett látogatásai miatt. Ezt a dossziét csak halálának bekövetkezte után, 1982. május 11-én zárolták.
Puskás Attila
