Kincs márpedig van

2016. július 23., szombat, Közélet

Így összegzett Szatmáry Kristóf miniszteri biztos, aki a csütörtöki, Gazdaságfejlesztés hazai forrásokból. Kincs, ami nincs? című beszélgetést moderálta. A népes előadócsapat – az előzetes program szerinti névsorból csupán Salai L. Benedek (LMP) hiányzott – ugyanis egyetértett abban, hogy a magyar gazdaság néhány éve olyan pályára lépett, amely a belső erőforrásokra alapozott fejlesztéseket teszi lehetővé.

  • Gyülekeznek az előadók
    Gyülekeznek az előadók


Az előadók – Varga Mihály (nemzetgazdasági miniszter), Mátis Jenő (alelnök, Erdélyi Magyar Néppárt), Világi Oszkár (vezérigazgató, Slovnaft), Diósi László (vezérigazgató, OTP Románia), Tánczos Barna (szenátor, RMDSZ), Polacsek Csaba (igazgató, PriceWaterhouseCoopers, Budapest), Tóth István (vezérigazgató, Duna Menti Regionális Vízművek Zrt.), Balog Ádám (elnök-vezérigazgató, MKB Bank), Bie­nerth Gusztáv (turizmussal kapcsolatos állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos) – az államigazgatásban vagy a gazdasági életben betöltött szerepük felől nézve világították meg a kérdést, és úgy vélték, hogy a magyarországi gazdaságfejlesztés nem marad források nélkül akkor sem, ha az uniós források csökkennek. Ugyanakkor legfontosabb erőforrásnak a tudást nevezték, amely képes arra, hogy magas hozzáadott értéket termeljen a gazdaság minden ágazatában.
Ami a külhoni területek gazdasági kilátásait illeti, a hazai előadók a román gazdaságban fellelhető anomáliákra is felhívták a figyelmet (például a mindennapi életben alig érződik, hogy Románia az unióban a legnagyobb GDP-arányos gazdasági bővülést érte el tavaly). Ugyanakkor reményüket fejezték ki, hogy a vajdasági és kárpátaljai gazdasági csomag után Erdélyben is operatív lesz a magyar állam beígért, jelentős pénzügyi forrásokat is tartalmazó gazdaságfejlesztő programja.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 713
szavazógép
2016-07-23: Közélet - Nagy D. István:

Esélyek és eredmények (Harc a famaffia ellen)

Kis lépésekkel, fokozott ellenőrzéssel, a hatóságok egyfajta kényszerítésével lehet eredményeket elérni a gyakorlatilag a társadalom és államigazgatás szinte minden szintjét átszövő famaffiával szemben – hangzott el egyebek mellett csütörtök délután Tusványoson az ERDő nélkül nincs ERDély! Környezetvédők vs. Famaffia címet viselő panelbeszélgetés során. A meghívottak ugyanakkor a civil kurázsit, illetve az általános állampolgári felelősséget is azonosították mint a harc hatékony eszközeit.
2016-07-23: Közélet - Ferencz Csaba:

Csángó hozomány (Zabola)

Harmadik alapkiállítását nyitotta meg a másfél évtizedes zabolai Csángó Néprajzi Múzeum. A Csángó zesztré – hozomány című kiállítás a moldvai tárgyi kultúra egyik legünnepélyesebb szeletét, a menyasszonyi hozományt és az ahhoz kötődő szokásokat mutatja be.